| 2006 szeptember 20
Kátai Péter kategóriájában második, összetettben pedig harmadik helyezést ért el az augusztus végén megrendezett Hungarian Baja terepralli versenyen, így a motorosok közt ő volt a legjobb magyar. A győztes a Dakarról ismert korábbi Enduro Világbajnok Jaroslav Katrinak lett egy KTM 450 EXC nyergében.
A verseny után Péter így foglalta össze a két nap tapasztalatait: "Sajnos a pálya a kisebb motoroknak kedvezett, a szűk fordulókban a könnyebb egyhengeresek lényegesen gyorsabbak voltak. Ettől eltekintve lenyűgöző élmény volt motorozni a V2-es Super Enduróval. Elképesztő erővel húz, nagyon gyorsan fel kell kapcsolni, mert olyan nagy az ereje. Elég, ha annyit mondok, hogy a verseny elején 115 kilométer alatt megevett egy hátsó gumit. Tömegéhez képest rendkívül mozgékony motor, a V2-es pedig már alacsony fordulaton is szépen húz. Igazán a nagy sebességű, hosszú szakaszokon tudja kijátszani az előnyös oldalát, ott mutatkozik meg, hogy ezt a motort hosszú távú versenyekre konstruálták."
„Nagyon boldog vagyok, hogy másfél évtizedes kihagyás után én lehettem az első magyar, aki pontot szerzett az Enduro Világbajnokságon.” – mondta Kátai a verseny után. „A könnyű és kezes vázgeometriájú KTM 250 EXC-F különösen fordulékonyságával lopta be magát a szívembe. A meredek lejtős szakaszokon is igen előnyös ez a könnyű motor.” – folytatta beszámolóját.
A versenyről a következőket mondta a magyar versenyző: „A versenyen a második nap volt különösen kemény. Esett az eső, a kövek és a gyökerek csúsztak, hét órát kellett feszített tempóban menni. A napi táv kétszer annyi volt, mint a magyar versenyeken szokásos, ez bizony kemény próba.”
Kátai számára a VB szerepléssel még nem ért véget az idény. Tervei szerint indul az endurósok olimpiájának is nevezett Hatnaposon, melyet idén novemberben, Új-Zélandon rendeznek meg.
- Elment a streetfighter (07-05)
- Nincs nő, nincs sírás? (07-05)
- Kátai a legeredményesebb magyar a Dakaron (07-01)
- Halálos Motorbaleset a Dakaron (07-01)
- Fejjel lefelé (06-10)
- Végeredmény: ötödik (06-08)
- Még több nő a dobogón (06-08)
- Váratlan magyar siker (06-08)
- Végeredmény: ötödik (06-08)
- Női sikerek Kunmadarason (06-07)















