Tartalomjegyzék
Kunmadarasi puncshétvége a csajokkal
Beszélgetés Matusik Andival
Stuntriding: Lelkes Réka

Hosszas szervezés és izgalom után végre eljött a nap, amire már hetek óta vártunk.

Kumadarasi repülőtér: pálya: 2500 × 80 (betonozott, kiváló állapotban), volt magyar, majd szovjet katonai repülőtér. Egyelőre polgári reptérként üzemel, gyér forgalommal, irányítás nélkül. Hát ennyi az info az egyik internetes oldalon. DE GYÉR FORGALOM??? Na azért ezen lehet vitatkozni akkor, amikor éppen gyorsulás van a környéken.

Idén mi csajok az augusztusi 20 környéki Extrém Hétvégét szemeltük ki, hogy a kunmadarasi programok mellett kis puncskuckónkat is megvillantjuk. A sok izgalom és várakozás után végül úgy nézett ki, hogy minden rendben, így péntek reggel 7-kor randi a kunmadarasi reptéren a pénztárnál. Már akkor tudtam, hogy nagyon jó lesz és sok élménnyel térünk haza.

Végre megérkezett a sofőr is és elindultunk a megadott helyre, hogy felállítsuk a standot. A stand még csak a zsákból bukkant elő, már akkor feltűnést keltett az erős pink színével. Viszonylag könnyen összehoztuk az építést és gyors leltár után a portéka is kikerült a vállfákra. Nem volt ember, aki úgy ment volna el a sátor előtt, hogy ne bámult volna meg minket. Általános reakció: néz, olvas és mosolyog...

Még több kép a galériában!Programok tömkelege várta az idei látogatókat. Shox Extrém Hétvége, Alpok-Adria Dragbike Verseny, Cepsa Kupa, Pap Zoltán Végsebességmérő emlékverseny, Toyota Road Service autós gyorsulási verseny 2. futama, Potzner Ferenc Stuntriding Emlékverseny, Éjszakai Show és Bátszi gumifüst verseny.

Az egyik látványos program volt a halálgömb. Hihetetlen, hogy mikre nem képes az a srác abban a gömbben. Működő láncfűrész körül motorozott és nem is akárhogy.

Természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg a CLB sátorban, ahol kifestő volt az ajándék minden regisztráló gyermeknek. Lehetett gyurmázni, rajzolni és festeni is. A büfék gondoskodtak a finomabbnál finomabb ételekről, a frissítőről és persze a kávéról is. Az energiát pedig az Adrenalin biztosította.



IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #3 bae 2010-09-01 13:25
Tesóm gépje azóta is szenved :D :D
Idézet
 
 
0 #2 NaNa 2010-09-01 09:19
Köszönjük, jó kép lett. :)
Idézet
 
 
+1 #1 Roys 2010-08-31 23:40
Hey!
A második képet én csináltam :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Partnereink

roadandride
hdalogo
dirtsport_logo
palyamotorozas

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Motorverseny képek 2009

Motorverseny képek 2008

Motorverseny képek 2007

Motorverseny képek 2006