Idén Mexikóban rendezték meg a nemzetközi Six Days kupát.

A Six Dayst az egyik legnehezebb és legmegterhelőbb motorverseny. Az idei 359 induló közt felbukkant 20 elszánt csaj is, akik zokszó nélkül nyomtak le a napi átlag 250 kilométert úttalan utakon.

A verseny komoly múlttal rendelkezik. Először 1913-ban került megrendezésre az angliai Carlisleban, majd minden évben új helyszínt választottak a versenynek.  Az I. és II. Világháború teremtette zűrzavarban a verseny pár évre pihenőpályára kényszerült.Az első versenyek komoly próba elé állították mind a motort, mind a versenyzőt. Igaz, hogy ezek még nem "off-road" útvonalon vezettek végig, azonban az akkori utak nyomába sem értek napjaink aszfaltútjainak.

Egészen 1973-ig a verseny minden évben Európában került megrendezése. Ebben az évben azonban szakítottak a félévszázados tradícióval, és Amerikába vitték a versenyt, és ezzel megkezdődött a Six Days világkörüli útja. Azóta otthonául szolgált már Ausztrália, Chile, Új-Zéland és Brazília is. Az 1250 kilométeres táv alatt a versenyzőknek a terep és a hosszú távok mellett az időkeretnek és a szervízszabályoknak is meg kell felelniük.

Az idei év a franciák éve volt. Mind a női, mind a férfi kategóriában győzelmet arattak. A francia lányok mellé dobogóra állt az Egyesült-Államok és Svédország csapata.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Partnereink

roadandride
hdalogo
dirtsport_logo
palyamotorozas

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Motorverseny képek 2009

Motorverseny képek 2008

Motorverseny képek 2007

Motorverseny képek 2006