Már évek óta hagyomány, hogy a kunmadarasi versenyek díjkiosztóját Budapesten, a Keleti pályaudvar Baros termében rendezi meg a Speed Riders MC. Idén sem volt ez másképp. Október 21-én három motoros lány is fenn állhatott a dobogón.

A dragversenyzők, a motoros kaszkadőrök, a versenycsapatok, a szponzorok, valamint az újságírók gyűltek össze ezen az őszi napon a patinás környezetben, hogy együtt ünnepeljék meg az eddigi legsikeresebb versenyszezont. A magyarokon kívül az osztrák csapatok is eljöttek, hogy személyesen vegyék át a díjakat.

Ezen a napon több bajnokság kupáit vehették át a versenyzők. A Speed Riders MC egyik legfontosabb versenyének, a Motorport Kupának a trófeái mellett itt találtak gazdára a MAMS dragbike-bajnokságának, a stunt riderek Kelet-Nyugat kupájának, valamint a Shox kupának a díjai is.

 

A hölgyek ismét szépen szerepeltek Kunmadarason. A díjkiosztó gálán két hölgy is felállhatott a dobogóra. Vincze Alexandra a Motoport kupa UP Junior 50-es kategóriájában a dobogó második fokára állhatott fel, ami a Magyar Köztársaság Dragbike Bajnokságában is a második helyet hozta meg a fiatal versenyzőnek.

Matusik Andrea a MAMS Dragbike bajnokság Street 125-ös kategóriájában és a Motoport kupa Moditwin kategóriájában a harmadik helyen végzett összetettben, míg a Szoci kategóriában második lett. A Magyar Bajnokságban szintén a második helyen végzett.

Mucsiné Nana Tünde a Magyar Bajnokság Street 600-as kategóriájában a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Gratulálunk a lányoknak, és reméljük, jövőre is legalább ilyen sikeresen versenyeznek majd.

A kunmadarasi versenyek végeredményeit a Kunmadaras Motorsport oldalán olvashatjátok el részletesen.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Partnereink

roadandride
hdalogo
dirtsport_logo
palyamotorozas

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Motorverseny képek 2009

Motorverseny képek 2008

Motorverseny képek 2007

Motorverseny képek 2006