Egy ilyen színvonalú versenyen még a legjobb 16 közé kerülés sem könnyű, de a magyar versenyzőnek sikerült ennél sokkal jobb eredményt elérnie.

Idén huszonötödik alkalommal rendezték meg a NitrOlympx elnevezésű gyorsulási versenyt a németországi Hockenheimringen, ami egyúttal a negyedik FIA Drag Racing bajnokság is volt.

Már a négykerekűek között is voltjópár említésre méltó futam, ahol a hölgyek is jeleskedtek. A Top Fuel Dragsterek között a finn Anita Makela 4,800 másodperc-es időt futott, a végsebessége 482,69 km-óra volt. Az amerikai Melanie Troxel most lépett feljebb a Pro Mod osztályba. A 6045 másodperces ideje biztosította újdonsült versenytársai és a közönség rokonszenvét.

A motorok versenyében a Super Street kategóriában volt a legnagyobb fejlődés a tavalyi évhez képest. Itt mind a 11 versenyző 7 másodperc alatti időket fut, tehát igen komoly a verseny.

Borsay Szabolcsék szerda este 10-kor tudtak Pestről a német versenyre, és reggel 10-re értek a Hockenheim ringre. Csütörtökön elintézték a nevezést a Pro Eleminator osztályba, és a gépátvétel után felállították a sátrakat és kipakoltak.

Az első időmérő péntek reggel volt ahol Szabolcs először nitró nélkül próbálta ki a motort. Az időjárás egész hétvégén riopgatta a szervezőket és a versenyzőket is, így Szabiék csoportjának futamait is folyamatosan tologatták, míg végül csak szombaton tudott még egy próbafutamot menni. Az elért ideje alapján azonban így is sikerült bejutnia a legjobb 16-ba, ahol egy német versenyző is sikerült maga mögé utasítani.

A 4-be jutást a vasárnap délután eleredő eső akadályozta meg, ugyanis egy elég gyenge, régi motor ellen kellett volna Szabolcsnak színte "csak" végig mennie a pályán. Végül az elmaradt futamok helyett az idők döntötek, és Szabolcsnak szerencséje volt, mert az idők alapján így is a negyedik lett.


IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Partnereink

roadandride
hdalogo
dirtsport_logo
palyamotorozas

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Motorverseny képek 2009

Motorverseny képek 2008

Motorverseny képek 2007

Motorverseny képek 2006

Termékeink az áruházban

Proof fekete esőnadrág

10 175 Ft

CsaM Gumi kulcstartó

950 Ft
760 Ft
Kedvezmény: 20.00%

Spiderwear női bőrdzseki

48 504 Ft
38 803 Ft
Kedvezmény: 20.00%

Csajok a motoron pasipóló

3 450 Ft
2 587 Ft
Kedvezmény: 25.00%

Inkább a sajátommal megyek

152 Ft