Tartalomjegyzék
Városi autó helyett: Honda SH125i 2008
Második oldal

Ahogy emelkednek a benzinárak, és nő a forgalom a nagyvárosokban, egyre nagyobb az igény a 125 cm3 feletti robogókra.

Az SH125-is jóval kevesebbet fogyaszt, mint bármelyik városi kisautó, teljesítményének köszönhetően viszont rugalmas és kényelmes közlekedést tesz lehetővé. Mefigyelhetjük, hogy a városban autózók legtöbbször egyedül utaznak. A járműben található többi hely kihasználatlan. Nem csoda, ha egyre több városlakónak esik le a tantusz, hogy mennyi időt és pénzt spórolhatna, ha inkább robogóval járna.

A robogók mellett szól az is, hogy a legnagyobb csúcsforgalomban is szinte folyamatosan lehet velük haladni, és mindig találunk egy akkora helyet a parkoló autók között vagy a járdán, ahova elfér. Azt pedig azt hiszem meg sem kell említenem, hogy ha robogóval járunk, nincs parkolási díj sem.

 

Persze járhatunk 50 köbcentis robogóval is. Ha valakinek megvan a B kategóriás jogosítványa, nem kell hozzá külön vezetői engedély. De ha az ember egyszer kipróbál egy nagyobbat, megtapasztalja, milyen más érzés, mikor a piros lámpánál nagy nehezen kiverekedett első helyét meg is tudja tartani a következő lámpáig. A 10 lóerős Sh125i nyergében már nem kell féltenie sem a saját, sem a robogó fenekét a gyorsabb autóktól. Az egyhengeres, négyütemű, folyadékhűtéses, injektoros motor megelpően rugalmasan reagál a gázadásokra.

Mivel napközben illetve munka után minden városlakónak van még némi ügyintéznivalója, a robogó kiválasztásánál muszáj felkészülnünk az esetleges csomagszállításra. A kormány alatti kisebb, zárható kesztyűtartóba a kesztyű mellett legfeljebb a telefon és egy pénztárca fér el (amit a parkolás idejére célszerű magunkhoz venni). Az ülés alatti nagyobb tárolórekesz űrmértéke egy kisebb kézitáska méretével ér fel, illetve nekem a félig megrakott hátizsákomat is sikerült belegyűrni.

Még több kép a galériában!Az igazi csomagok szállítására marad a megnövelt lábtér. A széles, alacsony lábdeszka még több helyet biztosít, hogy a kesztyűtartó alá felakasztott bevásárlószatyrokkal balesetmentesen érhessünk haza. A görögdinnye azért így is nagy falat... a kanyarokban önállósítja magát, és mindenáron megpróbálja elhagyni a fedélzetet a felrakott lábunk alatt. De valószínűleg az extraként kapható, színrefújt, 35- vagy 45 literes hátsó doboz sem tudna megbírkózni egy nagyobbacska dinnye súlyával.




Kapcsolódó cikkek:
Frissebb cikkek:
Korábbi cikkek:

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

ivtm

rili_logo

Edinát oktatja:

autoplay-ati-autosiskola-

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

BMW képek

Honda képek

Kawasaki képek

Suzuki képek

Yamaha képek