Tartalomjegyzék
Saját motor teszt: HD Street Glide 2006 első benyomás
Második oldal

Március 14-én végre majdnem minden adott volt egy jó motorozáshoz. Bár esett az eső, és túl keveset aludtam, de már semmi nem tarthatott vissza.

Egy hónapja és tíz napja lettem Harley-Davidson tulajdonos, és ezalatt mindössze egyszer próbáltam ki az új motort. Akkor is kb. 200 métert mentem az utcában. Ez az alkalom persze arra jó volt, hogy belelépjek egy kutyagumiba, amiből - bár nem vagyok babonás - szerencsés motoros szezonra következtetek.

Azt már leírtam korábban, hogy a Vonzás Törvénye volt segítségemre az új gép megszerzésében, és talán arról is volt már szó, hogy jó szokás szerint most sem vagyok tökéletesen elégedett. Na nem a motorral van baj, hiszen az szinte gyári állapotú, 2006-os létére mindössze 10 000 km-volt benne, mikor megvettük. A szerelő szerint sosem volt megbontva, a csavarok érintetlenek, csak egy-két apróbb horpadás van a sárvédőkön, de az ex tulaj beismerte, hogy álló helyzetben eldőlt vele.

Már amikor aláírtam az adásvételi szerződést, tudtam, hogy valamit csinálnom kell majd a Street Glide színével. Ahogy a Moto Guzziból matt-feketét szerettem volna, ehelyett fényes fekete lett, ezúttal nagyon rá voltam állva a fényes feketére. A forgalmiban egyébként fekete a motor színe, de ha egy fekete motor mellé állok, vagy rásüt a nap, jól látszik, hogy sokkal inkább valami öregemberes grafit-metál a fényezése. A szerelő szerint amíg nem muszáj, nem kellene megbontani az idomokat, mert lehet, hogy nem tudják úgy összerakni, mint a gyárban, és esetleg örökké zörögni fog a fejidom. Mondjuk a tesztidőszak alatt amúgy sem szívesen költenék valami drága fényezésre.Még több kép a galériában!

Tulajdonképpen elmondhatom, hogy a motoron található összes extra olyan, amit egyáltalán nem szeretnék, ha rajta lenne. Még jó, hogy nem számoltak fel érte plusz összegeket. A vastag, magas, puffos ülés szintén öregemberes, és nekem kényelmetlen is, mert nagyon előre tol, és így a plexi tulajdonképpen elveszti a lényegét.

Utcán Sikló Blog
Nagy szerencse, hogy az első útra kaptam kölcsön egy vékonyabb ülést, hogy kipróbáljam, milyen kellene. A pufi ülés helyett tehát a Mufi ülése lett... de nekem még ennél is vékonyabb kell majd, mert 60 mph/óra (96 km/óra) fölött a menetszél elviselhetetlenül pofozza a sisakom plexijét, tehát lejjebb kell ülnöm, vagy kell egy nagyobb plexi előre. Vagy mindkettő.




Kapcsolódó cikkek:
Frissebb cikkek:
Korábbi cikkek:

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #2 HajókürtNaNa 2011-03-24 14:01
Ez most komoly? :)
Idézet
 
 
+1 #1 VÁ: Saját motor teszt: HD Street Glide 2006 első benyomásYama750 2011-03-23 10:23
Engem érdekelne az a hajókürt! :D
Régi vágyálmom, hogy amikor pofátlanul kihajtanak elém a stoptábla meg a háromszög mögül, egy kamionszóval tudjak visszareagálni, hogy "mi lett volna ha kamion elé hajtasz ki"...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

ivtm

rili_logo

Edinát oktatja:

autoplay-ati-autosiskola-

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

BMW képek

Honda képek

Kawasaki képek

Suzuki képek

Yamaha képek