Az elmúlt héten érkezett a hír, hogy a tavaly alakult MoToM (Motoros Továbbképzés Mindenkinek) a Hungaroring átépítése és a személyi változások miatt megszünteti tevékenységét.

A tavaly szeptemberi sajtótájékoztatósorán a motoros vezetéstechnikai képzésekre szakosodott cég vezetői minden részvevőt meghívtak az első 2008-as tanfolyamra. Emiatt engem is kellemetlenül érintett a rossz hír. Pedig a sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott terveket az alapítók átgondolták, és komoly változtatásokkal, jelentősen csökkentett árakkal készültek az új szezonra.

Támogatóikkal, közöttük a Hungaroring akkori vezetésével folytatott tárgyalások alapján e remények akkor megalapozottnak tűntek. Időközben azonban a MoToM vezetésében személyi változás történt, ráadásul kiderült, hogy a Hungaroringen 2008-ban nagy volumenű építkezések lesznek, a Hungaroring Sport Zrt. tavaly november óta ott dolgozó, megújult vezetősége pedig új alapokra kívánja helyezni a Hungaroring további tevékenységét.

A 2007 novemberében megkezdett mondat végére csak a napokban került pont: A Hungaroring Sport Zrt. a fenti okok miatt a továbbiakban nem teszi lehetővé területén a MoToM által szervezett motoros továbbképzés folytatását. Mivel a szervezet célja kezdettől fogva a jó körülmények közötti magas színvonalú szolgáltatás nyújtása volt, a tanfolyam vezetői nem tartják elképzelhetőnek, hogy alkalmi helyszíneken, előre nem tervezhető módon végezzék munkájukat.

Éppen ezért sajnálattal értesítettek, hogy a MoToM – Motoros Továbbképzés Mindenkinek – véglegesen megszünteti tevékenységét. Ezáltal természetesen a meghívás is tárgytalanná vált, amit én is nagyon sajnálok.

Ezek után felmerült a kérdés, hogy ha a Hungaroringet átépítik, mi lesz a motoros nyílt napokkal, és ezen belül a tavaly oly' sikeres csajos pályázásokkal. Kérdésemre Bulcsú Rezső főszervező elmondta, hogy egyelőre nem szolgálhat konkrét információkkal. A Hungaroring részleges nyitva tartása miatt egyelőre nincsenek konkrét dátumok, és ezért a csajos pályázásokkal sem kecsegtetett.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

ivtm

rili_logo

Edinát oktatja:

autoplay-ati-autosiskola-

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

BMW képek

Honda képek

Kawasaki képek

Suzuki képek

Yamaha képek

Tréning képek 2011

Tréning képek 2010

Tréning képek 2009

Tréning képek 2008

Tréning képek 2007