| 2010 április 19
A tavalyi évben a statisztikai adatok alapján Pest megyében 174 fő sérült meg motorosként közúti közlekedési balesetben, és sajnos a balesetek közel 10%-a végződött tragédiával. Az idei év első három hónapjában már két motoros veszítette életét. Az elemzések alapján megállapítható, hogy még mindig sok az olyan motorkerékpáros által okozott súlyos, vagy halálos kimenetelű közlekedési baleset, mely a vezető vezetéstechnikai tudásának hiányosságára, a sebességtúllépésre, az előzési szabályok megszegésére, netán a jogosítvány-, vagy a megfelelő kategória hiányára vezethető vissza.
Hogy a fent említett tényeket még hangsúlyosabban támasszák alá, a helyszínen a sajtó képviselői egy megrendezett motoros balesetet is megtekinthettek Erdős Csaba motoros kaszkadőr előadásában. Hiába tudtuk, hogy az egész "csak játék" egy motoros számára mindig megrázó egy földön fekvő motor és sofőrjének látványa. Szerencsére azonban Csabának nem esett semmi baja. Évtizedes motoros tapasztalata és rutinja, valamint az általa viselt motoros légzsák ismét megvédte a komolyabb sérülésektől.
Még több kép a galériában!A pihenőhelyen jelen volt egy a korábbi baleseti sérülései miatt kerekesszékbe kényszerült motoros, Dudás Zoltán, aki tizenegy hónapja barátjával munkába indult motoron. Egy szabálytalanul a piros jelzésen áthajtó terepjáró kiütötte alóluk a motort, a sofőr a helyszínen életét vesztette. Zoltán életét sikerült megmenteniük a helyszínre érkező mentősöknek. Azóta számtalan műtéten esett át. Zoltán a rendezvényen való megjelenésével hűen szemléltette a motorozás veszélyeit. Elhunyt kollégája, Sipos Ferenc emlékére május 22-én emléktúrát szerveznek a közeli barátok Egerbe.
Az eligazítást és a bemutatókat követően megkezdődött a fokozott ellenőrzés, a motoros rendőrök munkába álltak. Az akció keretében nem csak a hiányosságokat ellenőrzik a motorosok irataiban és felszerelésében, hanem egy szórólappal is megajándékozzák őket, amellyel a január elsejével életbe lépett KRESZ szabálymódosításokra is szeretnék felhívni a motorosok figyelmét.
A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság minden évben a motoros idény kezdetén valamint év közben is foglalkozik a motorosokkal, és nemcsak ellenőrizni hanem segíteni is akarja a közlekedőket. Ennek tükrében már 2005 óta minden évben rendszeresen megrendezésre kerül a rendőrmotoros oktatók általi Ingyenes Vezetéstechnikai Képzés. Az idei évben az első ilyen alkalom április 24-én lesz Mogyoródon, a Hungaroring Motorsport Iskola támogatásával.
- Excops és vezetéstechnikai oktatás (10-09)
- Univerzális tanktáskarendszer (10-08)
- Legyen a motorod is divatos! (10-08)
- Biztonsági öv motorra (10-07)
- Program a biztonságos közlekedésért (10-07)
- Kötelező felelősség-biztosítás váltás (09-11)
- Halálos motoros baleset a 10-es úton (09-07)
- Motorfelállítási gyakorlat Vácon (09-04)
- Suzuki VIP Tréning a Hungaroringen (09-04)
- Mégsem kell rendszám a robogókra (09-01)

















