Írta: Picar | 2010 szeptember 01

Tartalomjegyzék
Szép hazámból szép hazámba
Olvass tovább!
A következő oldalon folytatjuk!
Hasznos tanácsok, tudnivalók

Ahogy ereszkedtünk vissza ez erdőbe, az út minősége egyre romlott. Mire leértünk, a bőrkesztyűm bütykén és tenyerén a bőr tisztességesen le is kopott, mert a majrévasat folyamatosan szorítanom kellett. Az ereszkedés során az út jobb oldalán lassan előbukkant a Vidra-tó, melynek minden kis kanyarulatát követi a főút is. A tó déli végén az út egy gát tetején visz tovább. A gát végén parkoló és szintén egy kisebb bazár sor várja az arra járókat. Tériszonyosoknak nem ajánlom, hogy megnézzék, mi van a gát túloldalán, illetve, hogy minek a tetején vezetett át az út. A képeken jól láthatóak a gát méretei, a tetején sétáló emberek pici pontok a fal méreteihez képest. A völgybe leérve találtunk egy éttermet, itt ebédeltünk, majd tovább indultunk.Képek a hágóról

Az út vége felé újra felbukkantak a lakott települések, Pitestinél mi Ramnicu Valcea felé vettük az irányt a 7-es főúton. Eredetileg erre a napra terveztük Törcsvár megnézését is, de a kanyargás bőven kivette az energiánkat, későre is járt már, így a haza utat választottuk. A főút az Olt völgyében, sőt, sokszor szó szerint a folyóban megy, hosszú viaduktokon át. A forgalom nagy, és meglehetősen lassan lehetett haladni, rengeteg volt a kamion, de a látvány bőven kárpótolt a kellemetlenségekért. Nagyszebenbe érve letettük a motorokat, és megkerestük a legközelebbi éjjel-nappali boltot, hogy vacsira valót vásároljunk magunknak, és megegyeztünk, hogy a csütörtöki napon mégis elmegyünk Törcsvárra, mert már nagyon izgatta a fantáziánkat, hogy mi lehet ott.

A csütörtöki időjárás is szépnek ígérkezett, reggeli után így ismét Fogaras felé vettük az irányt. A városból kivezető úton van egy körforgalom, ahol reggel befelé közel 2 km-es sor állt. Reméltük, hogy mire visszafelé megyünk, a kivezető oldalon lesz dugó, utóbb kiderült, hogy tévedtünk. A főúton újra belefutottunk egy útfelújításba, ami megint megfogta a forgalmat, de szerencsére a sor eleje felé álltunk, így tudtunk tempósabban haladni. Fogaras után letértünk az 1-es útról a 73A jelzésű útra, Sinca Noua felé.

A táj itt is csodálatos volt, az út viszont olyan, mintha szőnyegbombázás lett volna, így megint a rövidebb út bizonyult a hosszabbnak. Szemben jött pár hozzánk hasonlóan vállalkozó kedvű motoros, akik boldogan integettek, és szerintem valami olyasmit gondoltak magukban, hogy „de jó, más motoros is legalább olyan hülye, mint mi!”. Az idő kezdett borongós lenni, a magasabb hegyek szemmel láthatóan esőköpenybe burkolództak, köztük a hágó is, Törcsváron pedig mi is kaptunk egy kis esőt. A motorokat a vár alatt, a múzeum előtti parkolóban tettük le, innen pedig gyalog indultunk vissza a várhoz. A jegypénztár az útról nem látható, elég sokáig kell keresni, mert a bazársor végében van.

A vár számunkra csalódás volt, Drakulával nem sikerült találkoznunk, a kiállítás pedig a belépő árához képest (közel 1500 ft/fő) gyérnek mondható. A vár környezete nagyon szép, az épületben pedig van valami misztikus a sok kis ablakkal, falba vájt feljárókkal és piciny várudvarával. A vár megnézése után ebédelni mentünk egy kis pizzériába, ahol, mint kiderült, a paradicsomszószért külön kellett volna fizetni… Az ízzel és a mennyiséggel azonban így sem volt gond. Ebéd után visszaindultunk felfedezni a bazársort, és úgy döntöttünk, hogy bár nem akartunk szuvenírre pénzt költeni, egy-egy pólóval kárpótoljuk magunkat. Itt van egyébként egy elvarázsolt kastély, ahol 10-15 perc garantált rettegést ígérnek. Erre a napra mást nem is terveztünk, így miután kibóklásztuk magunkat, visszaindultunk Nagyszebenbe, de már az 1-es főúton, Brassó felé haladva. A városig jól haladtunk, igaz, visszafelé is volt szerencsénk két útfelújításhoz, majd a város elején a körforgalom előtt 1,5 kilométeres sort kellett végig állnunk. Megint nem sikerült sötétedés előtt a szállásra érni.

Péntek reggel búcsút intettünk Nagyszebennek, és elindultunk Dévára. A GPS elvitt minket az általa ismert legközelebbi műút végéig, onnan pedig szintén gyalogosan indultunk fel a várba. Zsolti megkérdezett egy helyinek látszó pasit, hogy merre kell menni, aki azt mondta, hogy jobbra és fel. Hamar egy lépcsővel találtuk magunkat szembe, aminek a tetején jobbra és balra is indult egy út, de emberek épp jobbról jöttek, így úgy gondoltuk, hogy az lesz a nyerő irány. Tévedtünk, megint…