Írta: Picar | 2010 szeptember 01

Tartalomjegyzék
Szép hazámból szép hazámba
Olvass tovább!
A következő oldalon folytatjuk!
Hasznos tanácsok, tudnivalók

Egy darabig nem volt gond az úttal, igaz, kicsit kellemetlen volt azért motoros csizmában, protektoros gatyában, kabáttal, sisakkal a kézben caflatni, de hát a motoros nem rinyál, tűr, így ballagtunk tovább. Egész addig, amíg rá nem untunk, hogy lassan körbeértünk a dombon, de alig mentünk felfelé. Így aztán amikor volt egy élesen visszaforduló út, Zsolti azt mondta, hogy menjünk arra, mert mindig van egy szívás rész, ahol jobban emelkedik az út. A problémák ezen az úton is akkor kezdődtek, amikor kezdett ijesztően elkeskenyedni az út, már csak egy ösvény vitt minket, majd amikor az is elfogyott, a kiálló sziklákba és gyökerekbe kapaszkodva, helyenként négykézláb másztunk fölfelé, a már fent említett öltözetben.Várak

Mikor felértünk és átmásztunk a várfalon, megláttuk a piktogramot, miszerint tilos és balesetveszélyes arra menni, amerről mi jöttünk. Természetesen a nagy belépőhöz közönség is dukált, akik meglehetősen értetlenül néztek minket, ahogy kiterülünk a várfalon és szakad rólunk a víz. Reméltük, hogy legalább megérte a vár a kínlódást, de újra csalódnunk kellett, csak kívülről járható félig körbe, bemenni nem lehet. Így egy-egy üveg üdítő elpusztítása után lesétáltunk, már a jó úton…

A motorokhoz visszaérve még pihegtünk egy kicsit, majd tovább indultunk a 20 km-re levő Vajdahunyadra. Itt szintén a vár volt a cél, ami számomra hatalmas élmény volt. Gyönyörű vár, érdekes berendezéssel, szinte minden része látogatható, és ami az egyik legfontosabb, magyarul is fel vannak címkézve a kiállítási tárgyak (Törcsváron még románul sincsen semmi…). Jó sok időt töltöttünk a vár bejárásával, ami mellesleg folyamatosan újítanak fel. A vár melletti vendéglőben bőséges és finom ebédet kaptunk.

Aznapi utolsó úti célunk Torockó volt, ahol háznál volt a szállásunk. Egészen Nagyenyedig (Auid) a főúton haladtunk, itt tértünk le Borrév (Buru) irányába. A Torockóra bevezető és a Borrév felé kivezető út is rossz minőségű, murvás-kátyús, így a kb. 20 km megtétele egy bő órát vett igénybe. Torockóra beérve a szállást megint nem sikerült megtalálnunk, de szerencsére szállásadónk volt olyan kedves, és kijött elénk a főútra, hogy útba igazítson minket.

A falu Székelykő felőli oldalán, a dombon volt a szállásunk, egyszerű kis falusi ház, azonban annál nagyobb szeretettel és odafigyeléssel fogadott bennünket vendéglátónk. A vacsora és a reggeli is bőséges és finom volt. A falu megnézése mellett kilátogattunk az állatvásárra is, majd búcsút intettünk Torockónak és Borréven át a Tordai-hasadék felé vettük az irányt. A hasadékot (Cheile Turzii) a 75-ös út felől, Cheila falucskán keresztül lehet megközelíteni. A völgybe egy meredek murvaút vezet le, amin az autók is csak nehezen tudtak közlekedni, így mi nem is kíséreltük meg a lejutást motorral, gyalog pedig messze lett volna, így csak távolról gyönyörködtünk a hasadékban.

Torockói szállásadónk tanácsára utunk utolsó erdélyi állomásának a tordai sóbányát választottuk A bányának két nagy terme van, amikben egy kisebb vidámparkot építettek fel. Van benne látványlift, óriáskerék, csónakázótó a sósziget körül, de lehet benne pingpongozni, focizni, de akár színházi előadást is rendezni. Maga a bánya leginkább monumentális méreteivel nyűgözi le az embert. A szombati napra egyébként nagy lehűlést és rosszidőt jósoltak Erdélybe, ami Tordát is elérte mire kijöttünk a bányából. Tordáról már a határ felé vezetett az utunk, Kolozsvár után még megálltunk egy benzinkúton enni és tankolni, innen már nem is akartunk megállni a határig, azonban az időjárás közbeszólt, Nagyvárad előtt muszáj volt megállnunk, és felvenni az esőruhát, mert ránk szakadt az ég.Torckó és Torda

A határon megint 30-40 percet álltunk, mert minden külföldi vendégmunkás szombat este igyekezett nyugatra kis hazánkon át. Végül este fél 9 körül már magyar földön voltunk. A viharos szél, szakadó eső és hideg ellenére problémamentesen eljutottunk egészen a kapuig, ahol, hiába mentünk mi a védett úton, kijöttek elénk, és csak a szerencsén múlt, hogy borulás közben meg tudtuk fogni a motort, így landolni már szerencsére nem sikerült, csak az esőruhám bánta az akciót. Mindez azért dühítő, mert közel 2000 kilométert tettünk meg a túra 5 napja alatt, ebből 1500-at őrült románok között.