| 2008 szeptember 02
2008. augusztus 30-án a gyöngyösi Tesco parkolójából rendőri felvezetéssel és a Hatvani Motoros Egyesület zárásával, 900-1000 motor vonult fel a Kékestetőre. Azzal a szándékkal mentek, hogy a közös összefogással létrejött, elhunyt motorosok emlékművének szentelésén részt vegyenek és közösen emlékezzenek az elhunytakra. A rendezvényt a MOTaMOT szervezte és bonyolította le, Juhász Gábor (Hatvani Motorosok Egyesülete) és Bőgér András (Atyus, NÉM) segítségével.
Az emlékmű egy 1,7 tonna súlyú kőből áll, s az emlékmű körüli munkálatokat a szervezők saját kezük munkájával hoztak létre. A nap programjait a jó idő is segítette, így csodálatos verőfényben emlékezhettek a résztvevők. Természetesen távlati céllá vált, hogy ez a megemlékezés minden évben, ebben az időpontban megrendezésre kerüljön.
A nap folyamán a mécsesek nem aludtak ki, mindig voltak, akik elsétáltak arra és csendesen rótták le kegyeletüket a hosszú útra indultak előtt. Szomorú, ünnepélyes nap volt, de mindenki érezte, hogy a motorok hangja felhallatszik az égbe azokhoz, akikért ez a nap létrejött!
A rendezvényen egy klub sem vett részt.
Az alapítvány és az emlékmű létrejöttében segédkezők szeretnék kihangsúlyozni, hogy ez a hely mindannyiunk emlékhelye, nem sajátíthatja ki senki. Mindenkié…s reméljük, mindig lesz égő mécsesük a fiúknak!!
- Motoros-Szívek Miskolcon (09-06)
- 48 óra Magyarország Határai Mentén (09-05)
- Tibibácsi emléktúra 2009. (09-04)
- Tiffany motoros túrája (09-03)
- Felvidéki Déva jótékonysági motorostúra (08-09)
- II. Kerékpáros és Motoros Zarándoklat (08-08)
- Három temetés, egy avatás (08-05)
- Olasz túra kezdőknek (08-05)
- Mi jöhet még? (08-03)
- Félország-túra Sportsteren (08-02)











