2009 november 1-én hosszú útra indult egy amerikai hölgy, Alisa Clickenger, az úti cél pedig nem más, mint Dél-Amerika.

Alisa a rhode island-i Peacedale városából egyedül indult útnak és a tervek szerint nagyjából 14 országot érint majd. Útja során átszelte már Észak-Amerikát, Mexikót mostanra pedig már a dél-amerikai Paraguay útjain motorozik.

Alisa spanyol irodalomból szerzett diplomát, és régi álma volt, hogy motorral is bejárhassa Latin-Amerikát. 2006-ban kilépett az akkori munkahelyéről, és teljes erőbedobással a túrát kezdte el tervezni. 2009 nyarán részt vett egy jótékonysági terepmotorozáson, az Adventure for Cure-on. Ekkor érett meg benne az elhatározás, hogy a dél-amerikai túra egyik fő célja az adománygyűjtés lesz a rákkutatással foglalkozó intézmények, valamint a betegségben szenvedők számára. Alisa mindkét nagymamája rákban hunyt el, így különösen fontos számára ez a túra. A felmerülő költségeket Alisa saját maga állja, a felajánlásokból, adományokból befolyt összeget teljes egészében a rákkutatásra fordítják majd.

Alisa a ’90-es évek közepén kezdett motorozni, majd az elmúlt 3 évben az utcai motorozás mellett kipróbálta a terepmotorozást is. A mostani túrát egy 2003-as Suzuki DR650SE nyergében motorozza végig, mely új felfüggesztést kapott a Cogent Dynamics jóvoltából. A ruházatot, a dobozokat és a többi túrafelszerelést pedig a TwisteedThrottle.com biztosította számára.

A pénzgyűjtés mellett arra is szeretné felhívni a hölgyek figyelmét, hogy rendszeresen ellenőrizzék önmagukat, és minden évben menjenek el rákszűrésre, hiszen az idejében észrevett daganatok jó eséllyel gyógyíthatók.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Túra képek 2010

Túra képek 2009

Túra képek 2008

Túra képek 2007

Túra képek 2006

Túra képek 2005

Túra képek 2004

Termékeink az áruházban

Spagettipántos jókislány top fekete

3 990 Ft

S 100 Impregnáló és Ápoló szett

7 465 Ft

Fehér koponyás póló

3 990 Ft
3 192 Ft
Kedvezmény: 20.00%

Csajok a motoron pasipóló

3 450 Ft
2 587 Ft
Kedvezmény: 25.00%

General Utility kesztyű

7 813 Ft