| 2008 május 26
Igazán feketésre sikerült az elmúlt péntek a motorosok számára. Három motoros társunkat is május 23-án temették.
Jó szívvel emlékszünk rájuk. Minden elhunyt motoros társunk tiszteletére a Mátrában emlékmű épül, ahol majd leróhatjuk tiszteletünket.
Arról, hogy Sheriff (Bistey László) május 9-én eltávozott közülünk, két órával a baleset után értesültem e-mailben. A miskolci motorosélet tősgyökeres és meghatározó alakja, az utóbbi években a Motorinfo újságírója volt. Tárgyilagos, bölcs hozzáállásával biztos pont volt, sokan figyeltek a véleményére.
Tüfő (Fűtő Attila), mint a Fekete Horgony motoros klub tagja él emlékemben. Alig 35 évesen, hosszú betegség után ment el. Az utolsó időben már csak a szeme, halvány mosolya volt, ami még emlékeztetett régi önmagára. Motorozott volna az utolsó pillanatig, de már ágyhoz kötötte a betegség. Közénk tartozott és tartozni is fog mindig. Kedvenc mondata sokáig a fülünkbe cseng még: „Jaaaajj de bírom, ezt a léha életet!”.
Még több kép a galériában!Kék (Gottl Frigyes) kb. 9 éve motorozott. Őt személyesen nem ismertem. Álmai motorján, egy Yamaha R1-en ment el a mennyországba május 5-én Csepelen. Ez volt a kedvence az összes eddigi motorja közül. Másfél éve kint dolgozott Angliában, júniusban szerette volna kiköltöztetni a motorját is. Akárhányszor hazajött, az első útja mindig a motorhoz vezetett.
Szerette nagyon a motoros fesztiválokat, és nagyon szerette a Mátrát. Ott ért le először a térdkoptatója... Talán innen jött a MOTaMOT alapítvány ötlete, hogy a Mátrában, a Kékestetőn, a motoros társakkal együtt letegyék az alapjait, egy olyan emlékműnek, amely nemcsak Kéknek, hanem az összes elhunyt motorosnak emléket állít.
Az emléktúra május 24-én, szombaton Budapestről indult. Az előre bejelentkezett 4-5 motoros helyett hatalmas konvoj jött össze, akik rendezett sorokban, felvezetéssel, az alapítvány kocsijának kíséretében, nyugodt tempóban, motoroztak el a Mátrába a régi 3-as úton. A most megalapozott emlékhely az idők végezetéig hirdeti majd minden elhunyt motoros társunk emlékét.
- Tibibácsi emléktúra 2009. (09-04)
- Tiffany motoros túrája (09-03)
- Felvidéki Déva jótékonysági motorostúra (08-09)
- "Kék" túra 2008 (08-09)
- II. Kerékpáros és Motoros Zarándoklat (08-08)
- Olasz túra kezdőknek (08-05)
- Mi jöhet még? (08-03)
- Félország-túra Sportsteren (08-02)
- Fájós lábbal, hét pasival (06-10)
- Motorosok a gyerekekért (06-09)












