Írta: Ceca | 2006 október 13

Tartalomjegyzék
Fájós lábbal, hét pasival
második oldal

Az előlem elfogyó útnak és egy kamionsofőr “udvariasságának” köszönhetően átestem életem első, szerencsésen végződő bukásán. Hogy a gyerekcipőben járó, három hónapos jogsimhoz ez korai vagy időszerű volt, azt mindenki döntse el maga!

Egy szerdai délután kezdődött a túra, amikor egy „déli-csibész-bikerrel” kettesben elindultunk Pestről Debrecenbe. Az út elején akadt egy „kis” nehézségünk mert az előlem elfogyó útnak és egy kamionsofőr “udvariasságának” köszönhetően átestem életem első, szerencsésen végződő bukásán. Hogy a gyerekcipőben járó, három hónapos jogsimhoz ez korai vagy időszerű volt, azt mindenki döntse el maga!

Aztán az ápolásnak (mindenféle orvosi/kórházi és privát) köszönhetően, az orvos tiltása ellenére másnap újult erővel és egy adag kötszerrel indultunk neki a Krakkóig előttünk álló 550 km-nek. Elég jól tudtunk haladni, az utak minősége is jó volt, bár azt tudnotok kell, hogy a főútvonal helyett mellékutakat választottunk, hogy elkerüljük a nagy forgalmat és legalább világot lássunk. De azért így sem volt teljesen sima az utunk, mert a mezei munkát befejező traktorok is ezen utakon közlekedtek és a vezetőik nem voltak tekintettel a türelmetlen közlekedőkre.

A határokon se fakszniztak velünk, mondhatnánk, hogy nehézségek nélkül megérkeztünk. Leszámítva azt a Krakkó előtti 30 km-es szakaszt, amit több mint három óra alatt sikerült megtennünk, az állandó útfelújítások és útlezárásoknak köszönhetően. Hálásak lehetünk a helyi policájoknak, hogy lehunyt szemmel vették tudomásul a sorozatos és néhol “felelőtlen” vezetési stílusunkat.

Volt, hogy „harcoltunk” az úthengerrel, vagy az éppen leaszfaltozott, ragadós, tapadós, friss úton voltunk kénytelenek hajtani a vasakat. Így ha valaki közületek e lengyel városba igyekszik, annak ajánlom figyelmébe az autópályát, mert mi így tizenegy óra motorozással értük el a célunkat. Viszont megérte! A későbbi időpontban utánunk induló társaink, akik más útvonalon jöttek, négy órával kevesebbet töltöttek a nyeregben mint mi.

A város csodaszép. Bár nekünk volt egy olyan „röpke” előnyünk, hogy az egyik deberceni harley-s biker négy évet élt ott kinn; így ő általa tudtuk, mit nézzünk meg (főtér, piac, kolostor), mit próbáljunk ki (éjszakai frissen sült kolbászevészet a parkolóban, borscs leves-csak jó gyomorral bíroknak). Tőle tudtuk meg azt is, hogy sosem hagyhatjuk őrzés nélküli parkolóban vagy csak úgy szabadon a motorokat, még ha le is zárjuk őket, mert 99%-ra nem találjuk meg ott ahol hagytuk. Jó tanácsként a bukót a parkolóőrnél lehet hagyni némi kenőpénz fejében, nagyon segítőkészek. Úgyhogy ezzel tessék vigyázni, és szem előtt tartani a tiltó táblákat is.