| 2010 július 20
Észak-Amerika legöregebb, folyamatosan működő női motoros klubja, a Motor Maids a napokban ünnepelte 70. születésnapját a wyomingi Codyban.
Az 1000 bejegyzett tagból mintegy 250 hölgy vett részt az évfordulós ünnepségen. Az 1964-es, Dodge Cityben rendezett találkozón ezzel szemben még csak 61 hölgy tette tiszteletét.Egyenruhájuk jellegzetes, már messziről felismerhetőek fehér mellényükben és fehér kesztyűikben. A klub 1940-ben alapult, majd a rákövetkező évben hivatalosan is bejegyzett klubbá vált. A Motor Maids már az induláskor is közel 50 tagot számlált, ami nem mondható kevésnek. Pláne, ha az akkori viszonyokat tekintjük, ugyanis az 1900-as évek derekán egy magára valamit is adó, finom hölgy nem motorozhatott.
A klub tagjai hetven évvel később is igyekeznek pozitív példát mutatni arról, milyen is egy női motoros klub. Úgy érzik, sokkal tartoznak a kezdetek beli Motor Maids tagjainak, valamint mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a motoros és nem motoros társadalom egyaránt elfogadja a motorozó nőket.
Diane Bryant, a Motor Maids egyik tagja így nyilatkozott: „55 éves vagyok, és abban az időben, amikor iskolába kezdtem járni, a lányoknak tilos volt nadrágot viselniük, az pedig pláne kizárt dolog volt, hogy motorra üljünk.”A Motor Maids honlapja
A 78 éves Betty Fauls a mai napig jól emlékszik azokra a napokra, amikor egy csapat motorozó nő látványa nem csak meghökkentette, de fel is háborította az embereket. A társadalom nagyon nehezen fogadta el a tényt, hogy a nők társadalombeli szerepe megváltozott.
- Tudtad, hogy Liz Taylor is motorozott? (11-03)
- Genevieve Schmitt titkos élete (11-02)
- Göröngyös út lefelé (11-01)
- Cris Sommer Simmons titkos élete (10-12)
- Ilse Thouret: a német legenda (10-10)
- Taru Rinne: A MotoGP First Lady-je (10-06)
- BMW hirdetések 1923-tól (10-05)
- Csajok a motoron 1960-ból (09-06)
- A Daytona Bike Week története (09-01)
- Nógrádi Motoros Krónika a levéltárban (08-12)













