Tartalomjegyzék
Vastelep a tóparton: Lakeside Rock & Roll
Második oldal

Cactus, a Prison Band énekese idén már 15. alkalommal szervezte meg a rock and roll és a rockabilly életforma iránt fogékonyaknak a vízparti tábort. Most debütált az új helyszín, a Park kemping, és egy új kezdeményezés, miszerint csődítsük ide az amerikai autósokat is.

A mecseki túra után a házba beszagolva Pamutnak - 13 éves eb - időt sem hagyva a sértett pofi felvételére, indultunk Agárdra. Tőlünk szokatlan módon sikerült egyből a tetthelyre találnunk, így csütörtök délben ránk jutott a honfoglalás hálátlan szerepe. A csapat jó szokásához híven igyekeztünk a lehető legeldugottabb placcot lefoglalni, jól szétterülni, hogy a közel 20 fős társaságnak legyen hely a dínom-dánomra.

Aha szétterülni. Két motorral és egy sátorral, a legnagyobb árnyékos helyen, biztos távolságra a színpadtól. Azért csak sikerült, és a jól végzett megbízatás nyugalmával vonultunk a 34 fokos kánikulában a tóba. Pár óra múlva megrökönyödve láttuk, kaput nyitottak mellettünk. Elhaló kérdésünkre az „Itt lesz a kijárat” válasz érkezett. Paff beszoptuk. Aztán közben kiderült annyira mégsem.

 

Idén is egy óvszergyártó cég volt az egyik szponzor, akiknek köszönhetően több tucatnyi gumival lettünk gazdagabbak a bejáratnál, a magyar népesség felduzzasztásának árnyékát is elhessentve. Időközben persze voltak olyanok, akiket „nem rendeltetésszerű használat”-ra ingerelt a kis tasak, így megnézhettük mekkorára lehet fújni, hogy' repül, és - ha már szivárvány felvonulás - a pasik is érezték az eper ízt.

Csütörtök estére már alakult a társaság, ahogy Cactus fogalmazott, a kemény mag már ott volt. Mint minden nyilvános bulin, itt is a „nulladik” nap a legjobb. Még strandolás előtt felderítettük a terepet, hogy időben tudjunk betárazni az élethez elengedhetetlen dolgokból, úgymint sör, bor, szalonna, grillkolbász, kávé. Aztán körülnézve megnyugodva konstatáltuk: felesleges. Normális árakon tudunk enni-inni.

Még több kép a galériában!Este Sárvári Gyuri által összeállított (gép) zenére lehetett rokizni, és bambán bámulni a tánciskolások, illetve profinak tűnő táncosok táncversenyét. Főleg nekünk, akiknél úgymond az a szubkultúra, hogy nem táncolunk (copy by Bomba).

Pénteken aztán, ahogy egy vízparti bulinál kell, megjött a vihar. A sátrak vízszintesen, fürdőcucc szárazon. De nem estünk kétségbe, mert egyre több látnivaló volt, és elnézve a koncertajánlatot, szintén nem lehetett ok panaszra. Persze sikerült az első két koncertet átbaromkodnunk, így a Boys From The Cellar, és a Clippers csak hangfoszlányokban jutott el hozzánk.



IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Találkozó képek 2011

Találkozó képek 2010

Találkozó képek 2009

Találkozó képek 2008

Találkozó képek 2007

Találkozó képek 2006

Találkozó képek 2005

Találkozó képek 2004

Találkozó képek 2003