| 2009 május 25
Látványos robogófelvonulással kezdődött az első magyarországi Robogófesztivál szombaton. Habár a városban nap mint nap rengeteget látni belőlük, így egy tömegben döbbenetes volt a a rendőrök által felvezettet, kb. 200 robogóból álló tömeg.
Nagyszerűen sikerült a Citadelláról induló robogófelvonulás szombat délelött. A főváros lakossága szembesülhetett vele, hogy ez a praktikus városi közlekedési eszköz immár mennyi rajongót tudhat magáénak. A felvonulók színes tömegében megtalálhatóak voltak a fiatalok és az idősebb korosztály, robogós lányok és fiúk, az 50 cm3-től a maxi robogókig. A felvonulás jó hangulatban baleset nélkül zajlott le, a robogósok vidám dudálgatással üdvözölték az út mellett integető nézelődőket.
A statisztikai adatok szerint valóban sokkal nagyobb a robogóval közlekedők száma, mint ahány embert a rendezvény meg tudott mozgatni. Ennek lehet az oka az is, hogy a robogózás elsősorban a közlekedésről szól, és sokkal kevésbé a bandázásról. Nem véletlen, hogy a néhány létező magyar robogóklub vagy a huszonéves városi kisrobogósokat, vagy harminc körüli, superscooter használókat gyűjti össze. De talán legközelebb már azok is felbátorodnak, akik eddig még nem vettek részt ilyen közös rendezvényen.
Az egész napos vezetéstechnikai programok mellett egyébként érdekes és vicces vetélkedők is várták a fesztivál látogatóit. A színpadon folyamatos műsor, robogós divatbemutató, és ismeretterjesztő beszélgetések zajlottak. Vasárnap a tombolán egy Talmácsi replika robogót sorsolt ki maga Talmácsi Gábor.
Még több kép a galériában!Az első alkalommal megszervezett fesztivál megmozgatta a város robogósait és a robogóklubokat, az érdeklődők pedig testközelből láthatták a legújabb modelleket. A kiállító motoros-robogós cégek, motoros iskolák és az importőrök is elismerték, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, és remélik, hogy jövőre még nagyobb visszhangja lesz majd az összejövetelnek.
- 16. Vízparti Rock&Roll és Amerikai Autós Weekend (09-07)
- Csam születésnap Szilvásváradon (09-07)
- 8. Mors Motors Meeting Tornalja (09-06)
- 10. Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál, Alsóörs (09-06)
- Esőáztatta parti: 23. Biker Fest Udine (09-06)
- Motoros Búcsú Ecséden (09-05)
- VII. Abádszalóki Motorostalálkozó (09-05)
- 2. Hells Angels MC City Run (09-05)
- Rusty Party a Dinerben (08-12)
- Megnyílt az Alkonyattól Pirkadatig motoros pub (08-12)














