| 2010 augusztus 16
Míg a babonások félve léptek az utcára péntek 13-án, addig a Geronimo MC háza táján örömmel várták ezt a napot, hogy kirúghassanak a hámból.
A fülledt meleg miatt sokan inkább a sörpadokon ültek odakinn, a klubházban alig lézengett valaki. A söröket alig győzték hűteni a pultban. Persze mi is kinn ücsörögtünk, és beszélgettünk a rég nem látott ismerősökkel, no meg hallgattuk a rockot. A sors fintora, hogy Újpesten kell találkoznom a keleti országrészben élő földijeimmel a Koppány MC-ből és a Geronimo MC East-ből. Az ilyen bulik erősítik a kapcsolatokat, ha már a hétköznapok mindenkit elsodornak.
Na, de azért új ismeretségeket is mindig köt az ember lánya az ehhez hasonló találkozókon. Ebben sem volt hiány! Egy ideig még el is voltunk, ott kinn, a sörpadokon, amíg el nem kezdett fújni a szél… Eleinte örültünk neki, egészen addig a pillanatig, amikor rájöttünk, hogy ez a vihar szele. Nem pedig az arcokat simogató kis szellő! Heves villámlások közepette hirtelen ránk szakadt az ég. Mindenki beljebb húzódott, a klubház is zsúfolásig megtelt emberekkel. Legalább lemosta az út porát az eső a motorokról és a kocsikról…
Jó ideig nem akart elállni az eső, de amikor ezt megtette, elkezdtek hazafelé szállingózni az emberek. Úgy tűnt, megijesztette őket ez a kisebb viharocska… Az elázott sörpadokat idő közben összerakták, és kis csoportokban beszélgettek a még ott maradt emberek. Volt, aki lefeküdt aludni a klubházban vagy az autójában. A legkitartóbbak maradtak még, de hajnal felé már nekünk is megfordult a fejünkben, hogy indulni kéne hazafelé. Nagy nehezen útnak eredtünk, és a hajnal már nem ért bennünket Újpesten.
A jó buliknak mindig hamar vége, gyorsan szalad olyankor az idő. Bezzeg, ha várja az ember, akkor ólomlábakon járnak az óramutatók! Sajnos még sokat kell várnunk a következő Péntek 13 bulira, ugyanis legközelebb 2011. májusában esik péntekre a 13-ka…
- Öltözzetek fehér ingbe (11-05)
- IX. Karcagi Motoros Találkozó (10-09)
- Motorock új helyszínen (10-08)
- III. Zorall Sörolimpia (10-08)
- 70 éves a Sturgis rally (10-08)
- IX. USACAR találkozó az erődben (10-08)
- 24. Biker Fest Udine (10-07)
- Rock a tó körül (10-07)
- XI. Harley-Davidson fesztivál Alsóörsön (10-06)
- XVI. Koppány buli Sápon (10-06)















