Már állandó szlogen lett nálunk, hogy Ilyen előre nem tervezek.

Minden évben Pünkösdkor koncertekkel, gyermekműsorokkal ünnepelik a települések a balatoni szezon kezdetét.

Végre szombat. Vártam már ezt a napot, ma végre láthatom, hogyan balettoznak a rendőrök. Jól hangzik, mi? Naná.

A világ eddig talán a legnagyobb női motoros felvonulásán, a floridai Daytona Beachen több száz motorosnő gyűlt össze.

Egy súlyos, halálos áldozatot is követelő baleset szakította félbe a Járműkategóriák találkozóját. Épp a baleseti helyszínelés szimulációja következett volna, mikor a Hungaroringen tartózkodó mentőhelikoptert, mentőautókat, és a Gödöllői Rendőrkapitányság rendőreit a valódi balesethez rendelték.
Mint tudjátok a Csajok a motoron Melindáért adománygyűjtési akció május 13-án (vasárnap) lezárult és átadásra került Marikának, Melinda édesanyjának az összegyűjtött pénz. Természetesen azóta is folyamatosan kapcsolatban vagyunk Marikával, és várjuk a további fejleményeket Melinda állapotáról.
A buli ismét hajnalig tartott. Reggel megviselt arcokat láttam sátorbontás közben, de a buli felejthetetlen volt.
Cimkék:
Amikor belefogtunk a szervezésbe, remélni sem mertük, hogy a motoros társadalom szinte egy emberként áll majd mellénk, és ilyen sokan érzik fontosnak Melinda problémáját. Ez a rendezvénysorozat sok mindenre megtanított minket, de a legfontosabbat Melinda anyukája, Marika mondta ki: „A motorosok jó emberek!”. Köszönjük mindenkinek, aki segített!

8. oldal / 9

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Találkozó képek 2011

Találkozó képek 2010

Találkozó képek 2009

Találkozó képek 2008

Találkozó képek 2007

Találkozó képek 2006

Találkozó képek 2005

Találkozó képek 2004

Találkozó képek 2003