| 2010 augusztus 26
A 2010. évben a Kevi Motor-Rock Egyesület immár a 11. motoros összejövetelét tartotta augusztus 13-15-ei hétvégén Túrkevén.
A helyszín eltért az idáig megszokott és oly kedvelté vált „Hollósi Tanya” jellegzetes hangulatától. Idén a város volt lőtere adott otthont a rendezvénynek, melyet az egyesület tagjai folyamatosan alakítanak, építenek, hogy egy igazán hangulatos és minden igényt kielégítő motoros rendezvény helyszínné alakuljon.
Meglepő módon, már a rendezvény előtti estén is érkeztek vendégek, akik igen is hiányolták az elmaradó „nulladik” napot.
Mivel a belépő egyben kedvezményes jegyként szolgált a Túrkevei Termál és Gyógyfürdőbe, szombaton ennek előnyeit szinte majd mindenki egészen délutánig kihasználta, regenerálva motorozástól megfáradt ízületeit. Az emberek alig érek vissza a motoros felvonulásra.
Még több kép a galériában!Délután igazán színes vetélkedő sorozat zajlott, melyet a rendezők oklevelekkel honoráltak. Volt motoros ügyességi-, sörivó-, blokkdobó-, rúdhúzó, patkótartó-, ördögszekér verseny és nem utolsósorban a közkívánatra megrendezett iszapgyorsulás.
A szombat esti zenei paletta is igen színesen lett összeállítva. Az Üzletembers nevű formáció kezdett igazi ’60-70-es évekbeli rockzenékkel, igazán profi előadással. Őket a Cool Head Clan követte, akik már nem először lépnek fel Túrkevén. A Hollywood Rose volt előadásával a meglepés zenekar. Mind megjelenésükben, mind közvetlen előadásmódjukkal, zenéivel lenyűgözte a közönséget. A hajnalig tartó emelkedett hangulatot a Jump Rock Band tartotta fenn a lelkes közönségben.
Összefoglalva, igazán kellemesen telt a hétvége és az új helyszín is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, adottságaival igazán egyedi hangulatot teremtve.
Jövőre is várunk vissza mindenkit, akik szeretik a rockzenével, motorokkal tarkított bográcsozós, tábortüzes, strandolós vidéki hangulatot.
- Negyed évszázados a Biker Fest (11-06)
- Öt nap benzingőzben (11-06)
- VII. Anonymus motoros találkozó (11-05)
- Öltözzetek fehér ingbe (11-05)
- IX. Karcagi Motoros Találkozó (10-09)
- III. Zorall Sörolimpia (10-08)
- 70 éves a Sturgis rally (10-08)
- Péntek 13 buli – Geronimo MC (10-08)
- IX. USACAR találkozó az erődben (10-08)
- 24. Biker Fest Udine (10-07)















