| 2009 július 06
| Tartalomjegyzék |
|---|
| 16. Vízparti Rock&Roll és Amerikai Autós Weekend |
| Második oldal |
Voltak olyan fanatikusok, akik már a hét elején leköltöztek az agárdi Park kempingbe, hogy időben megkezdjék az akklimatizálódást és foglalják a helyet a hét végén érkezőknek. Ezúttal az időjárás is kegyes volt a rock&roll szerelmeseihez.
Csak a péntek esti országos égszakadás akadályozta meg, hogy még többen legyenek ezen a hétvégén a Velencei tó mellett. Bár a tavat elkerülte a hirtelen jött vihar, akik péntek este indultak volna, csak szombaton, immár verőfényes napsütésben, és hatalmas dugóban vágtak neki a túrának.
A Park kemping sokkal nagyobb területen helyezkedik el, mint a korábbi helyszín, így a látogatók sokkal szétszórtabban vertek sátrat, mint korábban. Ettől szellősebb ugyan a hely, de a kevésbé családias a hangulat. Az határozottan érezhető, hogy a cseresznye és a dobókocka divatba jött, hiszen mindig újabb és újabb rockabilly arcok bukkannak fel.
Az amerikai autókból idén nem volt olyan látványos a felhozatal, mint előzőleg, ahogy a hot rodok közül is sokkal többről van tudomásunk, mint ahány itt megjelent. A buli külső megjelenését szerintem rontotta a sok mai autó, amely a stílushoz igazán illő járgányok között parkolt, ezzel kicsit rontva a „feelinget”.
A motorosok száma évről-évre nő ezen a rendezvényen. A találkozón belül önálló szubkultúrát képviselnek a vashengeres (veterán) Harley-Davidsonok és a retro hangulatú motorok kedvelői. Táborhelyüket az amerikai autósoktól távolabb, elkülönítve jött létre.
- Disznólkodtak a Sólymok (10-01)
- IX. Lightos motorostalálkozó, Pilisjászfalu (09-08)
- Egy éves a magyar Hells Angels (09-07)
- Moto Guzzi Baráti Találkozó (09-07)
- Nyerj jegyet a Siroki motoros hétre! (09-07)
- Csam születésnap Szilvásváradon (09-07)
- 8. Mors Motors Meeting Tornalja (09-06)
- 10. Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál, Alsóörs (09-06)
- Esőáztatta parti: 23. Biker Fest Udine (09-06)
- Robogófesztivál 2009. (09-05)














