Nyomtatás

Pelle „Ügü” Zoltán kiállításai

2010. november 22. Kategória: Motoros kép

A tehetséges művész a ’90-es évek közepe óta készít grafikákat és airbrush festményeket. Képei két helyen is megtekinthetőek Budapesten.

Az utóbbi években a Pop-art, a Street art és a Hiperrealista ábrázolás jellemzik Ügü képeit, az airbrush technika pedig mostani művészetének egyik fő kifejező eszköze.

A Trapézban november 18-án tartották meg a kiállítás megnyitóját, ami egy baráti iszogatássá csendesedett. A pubban kicsit mintha elvesztek volna a zűrzavarban ezek a sokat mondó alkotások – ez volt az érzésünk NaNa-val. Sörözés-ananászlé ivás közben nézegettük a félhomályban a festményeket, amelyek alig tűntek fel a többi vendégnek, ugyanis nem voltak megfelelően megvilágítva. Ha viszont a képek különlegessége szempontjából nézzük a kiállítást, akkor nagyon is illettek ebbe a környezetbe – káosz a káoszban, de mégis tisztán tükrözik alkotójuk belső világát.

Kiállítások:

Art Moments: Trapéz, Budapest, Imre utca 2. 2010. november 19.-december 12.

FTW: Uniqa biztosító székháza, Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. 2010. november 15. – 2011. február 16.

„Azt festem le, ami éppen mozgat, ami velem történik. Nem skatulyázom be magam festőnek. Mit nagyít fel az ember (?) - amit megfigyel. Ez határozza meg témáimat. A megfigyelés és általa a megértés, hogy a néző visszatérjen a felületes nézelődésből a szemlélődésbe. Megmutatom, mi mellett mennek el. Nem veszett el a gyermeki látásmódom, és így meg tudom mutatni a felnőtteknek rácsodálkozásaimat a világra. A lendület, mozgás. Folyamatos nyugtalanság és önkifejezés. Ez vagyok én.”

Mindamellett, hogy Ügü festményeket és tetoválásokat készít, motorépítő is egyben. Innen a barátság a Radical Garage motorépítő műhellyel. A közös kiállításuk, A motorépítés, mint modern iparművészeti ág kettő és három dimenzióban néven fut, és az Uniqua biztosító székházában látható február 16-ig. A tárlat címadó képe FTW, azaz Fuck the World.

 

  • Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

0
Extension Restriction Allowed file extensions: bmp, csv, doc, gif, ico, jpg, jpeg, odg, odp, ods, odt, pdf, png, ppt, rar, txt, xcf, xls, zip 0 / 3
szabályok és használati feltételeket.

Heti hírlevél

Értesülj hetente friss híreinkről!
captcha

Képek a galériából

Motoros linkek

1. Chic Riders
    Chic Riders
    

Legújabb Video