| 2010 november 22
A tehetséges művész a ’90-es évek közepe óta készít grafikákat és airbrush festményeket. Képei két helyen is megtekinthetőek Budapesten.
Az utóbbi években a Pop-art, a Street art és a Hiperrealista ábrázolás jellemzik Ügü képeit, az airbrush technika pedig mostani művészetének egyik fő kifejező eszköze.
A Trapézban november 18-án tartották meg a kiállítás megnyitóját, ami egy baráti iszogatássá csendesedett. A pubban kicsit mintha elvesztek volna a zűrzavarban ezek a sokat mondó alkotások – ez volt az érzésünk NaNa-val. Sörözés-ananászlé ivás közben nézegettük a félhomályban a festményeket, amelyek alig tűntek fel a többi vendégnek, ugyanis nem voltak megfelelően megvilágítva. Ha viszont a képek különlegessége szempontjából nézzük a kiállítást, akkor nagyon is illettek ebbe a környezetbe – káosz a káoszban, de mégis tisztán tükrözik alkotójuk belső világát.
Art Moments: Trapéz, Budapest, Imre utca 2. 2010. november 19.-december 12. FTW: Uniqa biztosító székháza, Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. 2010. november 15. – 2011. február 16.Kiállítások:
Mindamellett, hogy Ügü festményeket és tetoválásokat készít, motorépítő is egyben. Innen a barátság a Radical Garage motorépítő műhellyel. A közös kiállításuk, A motorépítés, mint modern iparművészeti ág kettő és három dimenzióban néven fut, és az Uniqua biztosító székházában látható február 16-ig. A tárlat címadó képe FTW, azaz Fuck the World.
- Miért vannak nők a motorok mellett? (11-04)
- Motorok a biztosítónál (10-12)
- Hacsavecz Beatrix airbrush festő (10-12)
- Strugisi emlékkép (10-07)
- Klasszikus motoros pin-up (10-04)
- David Uhl világa (10-02)
- Tetovált nő Daytonában (09-02)
- A Sturgis Rally hivatalos festménye (08-06)








