| 2009 március 30
Az elmúlt héten Villám Géza a Budapest-Bamako futam alapítója hivatalosan is átadta a volánt az új szervező bizottságának. A két ős-bamakós, Polgár András és Polgár Tamás nevével fémjelzett szervezőség jelentős újításokat ígér az 5. születésnapját ünneplő versenyre és túrára.
Az 5. születésnapjára készülő Budapest-Bamako az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Az első fapados Dakaron 2005. decemberében a Hősök teréről 42 csapat startolt, míg 2009-ben már 600-nál több résztvevő hajtott át a rajtkapu alatt. A mezőny nagyságával együtt nőttek az igények, mind a szervezettségi szint, mind a szolgáltatások terén.
A terep is évről-évre keményebb lett, így idén januárban az afrikai táv túlnyomó részét aszfalt utaktól távol, sárban, kő- és homoksivatagon, füves és fás szavannán keresztül tették meg a résztvevők. Rendkívüli emberi teljesítményt követelt a verseny kategória indulóitól a régi Dakar útvonalak érintése, a csapatok magukra voltak utalva bármilyen szerviz asszisztencia nélkül.
A futam alapítója természetesen nem tűnik el a Bamakóról. Villám Géza fővédnökként és média igazgatóként továbbra is fontos szerepet tölt majd be a Nagy Afrikai Futam életében. „Sosem szerettem, ha főszervezőnek hívnak. A Bamako eddig elég kaotikus és szervezetlen volt, ahhoz, hogy ezt a titulust valaki megkapja.” - nyilatkozta a volt rádiós.
A Dakar Rally afrikai kivonulása óta a Budapest-Bamako a legnagyobb afrikai autóverseny és a világ legnagyobb amatőr ralija. A gazdasági válság és az autóipart sújtó recesszió sem kedvez a drága professzionális futamoknak és a profi autósportnak. A Budapest-Bamakora túra-kategóriában viszont már február végén betelt a nevezési keret, és a verseny kategóriában is pár hely áll csak rendelkezésre.
„Célunk, hogy professzionális marketing és szponzorációs eszközöket bevetve támogatói oldalról is attraktívabbá tegyük a Budapest-Bamakot” - mondta Polgár Tamás. A futam ugyanis az elmúlt négy évben a motorsport világában egyedül álló módon szponzoráció nélkül tett szert nemzetközi népszerűségre.
Kíváncsian várjuk hát, hogy az idáig egyetlen női motoros, Semmi-Kis Tünde 2010-ben is elindul-e a futamon, illetve hogy lesz-e rajta kívül más bátor motoros hölgy, aki nekivág majd a kalandnak.
- Zöld nap a ringen: Kawasaki Lime Party (09-08)
- Billy Lane hat év börtönbüntetést kapott (09-08)
- KTM quad rendszámmal (09-08)
- Gepárdok és BMW (09-06)
- A BMW C1 helyett (09-04)
- Piros pont a BMW-nek (09-03)
- Versenyezz a saját Suzukiddal! (09-02)
- IKEA motorkerékpár (09-02)
- Kawasaki ER-6n dizájn verseny (09-02)
- Vmax karácsonyra (08-12)













