A korábbi világbajnok, a japán motorépítő mester, Chicara Nagata nagy megtiszteltetésben részesült. Egy new yorki galéria kiállította a világbajoki első és második helyezett motorjait.

A világhírű Ippodo Galéria összeállítot egy gyűjteményt, amit 'Chicara Liquid Chrome' névre kereszteltek el. Chicara Nagata, akinek építettmotorjai sorra nyerik a nemzetközi versenyeket, mester maga is részt vett a megnyitó ceremónián, ahol így nyilatkozott: "Izgatott vagyok, hiszen az Ippodo Galéria a munkámat egy egészen új közönségnek mutatja be. Nagyon élveztem, hogy egy csomó különböző emberrel beszélgethettem a megnyitó ünnepségen. Többségük soha nem gondolta, hogy egy motorkerékpár akár művészi alkotás is lehet."

 

Az, hogy az épített motorkerékpárokat bevitték egy new yorki galériába, egyedülálló látványosságnak számít. Emiatt nem csak a motorok szerelmesei, hanem a legfontosabb TV csatornák, divat- és más életmódmagazinok is nagy érdeklődést mutatnak a kiállítás iránt. "Nagyon örülök a hihetetlenül széles körböl érkező pozitív visszajelzéseknek. Chicara kiállítása megerősíti az Ippodo Galéria küldetését, hogy a legjobb japán mesterek munkáit mutassuk be az amerikai közönségnek" mondta Shoko Aono, az Ippodo Galéria tulajdonosa.

A japán Chicara Nagata, 2006-ban első lett a hivatalos motorépítő világbajnokság Freestyle kategóriájában, de a 2007-es második helyezésével sem kell szégyenkeznie. Az Art Two fantázianevű gép, ahogy a korábbi győztes motor is, egy veterán Harley-Davidson Flathead blokk köré épült. Ezek a régi blokkok egyébként nagy népszerűeségnek örvendenek a felkelő nap országában. A japán motorépítési stílus pedig lassan Amerikába és Európába is begyűrűzik a motorépítő műhelyekbe.

Cimkék:
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

ivtm

rili_logo

Edinát oktatja:

autoplay-ati-autosiskola-

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

BMW képek

Honda képek

Kawasaki képek

Suzuki képek

Yamaha képek