Tartalomjegyzék
In memoriam Böröczky
A cikk folytatódik

Hatvanhárom éves korában elhunyt Böröczky József, az Eurosport népszerű motorsport szakkommentátora.

 1996-ban, a magyar nyelvű Eurosport indulásakor azt mondta Lapajnak, azaz Dávid Sándor kollégánknak, hogy ha nem jöhet motorversenyeket közvetíteni, abba ő belehal. Tréfás mondat volt, de illett komolyan venni, hiszen Pepi köztudottan élt-halt a motorsportért. Szenvedélyesen szerette a motorosokat és a motorsportot. Tudta, kihez kell fordulni, ha baj van, kihez kell fordulni, ha információ kell, tudta kit érdemes és kell segíteni.

Amikor Brnóban végigsétáltam Vele a paddockban, egy órán keresztül tartott az út. Mindenütt megismerték, volt, aki Bill Clintonként üdvözölte (ez volt az egyik kedvenc, a nemzetközi motoros világban is ismertté vált paródiája), de a legtöbben csak Pepiként köszöntötték. Valentino Rossi és Loris Capirossi jó ismerőseként üdvözölte, Lukas Pesek odajött hozzá, és megkérte, ha az első háromban végez, Pepi menjen föl vele a pódiumra.

Névre szóló boríték várta a MotoGP versenyeken, benne hivatalos belépőjegyek, melyekkel magyar barátait vitte be a futamokra.

Amikor a 100. vb futamán vett részt, a nemzetközi sajtó emberei, és a csapatok egy tortával lepték meg.

Szerették, és ő is szeretett.

Giacomo Agostini, minden idők legeredményesebb motorosa, a tizenötszörös világbajnok világsztár, akivel oly sok emlékezetes napot töltöttek együtt, egyszer csak felhívta: "Pepi, gyere el hozzám, lesz egy kis rendezvényem a Comói-tó partján." A „kis rendezvény" egy gazdag üzletemberek számára megrendezett luxusestély volt. Amelynek a csúcspontján Agostini bejelentette az est sztárfellépőjét, Böröczky Józsefet. Pepi ott is elbűvölte a közönséget.



IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

ivtm

rili_logo

Edinát oktatja:

autoplay-ati-autosiskola-

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

BMW képek

Honda képek

Kawasaki képek

Suzuki képek

Yamaha képek