EseményekMotoros találkozó

Rock a tó körül

lakeside rock and roll 2010 94Hajlakk és pörgős szoknya, nagy, amerikai kocsik és néhány motor is. Ez volt az elmúlt hétvégén az agárdi Park kempingben.

Már harmadik éve járunk vissza a Prison Band frontembere, Cactus által szervezett tóparti rockabilly táborba a Velencei tó mellé. Idén már a 17. alkalommal rendezték meg ezt a bulit…

Az első években még nem volt akkora divat az 50-es évek kultúrája Magyarországon, mint ma. Akkoriban csak egy igen szűk réteg járt rendszeresen rokizni, és még kevesebben voltak azok, akik nyilvános helyen jampi frizurával vagy pöttyös szoknyában mutatkoztak. Mostanában nagy divat a retro, így boldog-boldogtalan amerikai autót vesz, meg dorkót húz, és még a rockerek is rövidre nyíratják a hajukat.

Mára a Lackeside Rock&Roll Weekend Európa egyik legkedveltebb rockabilly eseménye lett, ahova nem csak a külföldi zenekarok, de a svájci, osztrák és német amerikai-autósok is szívesen visszatérnek minden évben. A csaknem egyhetes banzáj alatt pedig egy helyen megtalálnak mindent, ami ehhez a szubkultúrához kapcsolható.

A tavalyi évhez képest szerintem idén kevesebb volt a látogató, ahogy az az összes többi nagy rendezvényről és motoros találkozóról is elmondható. Ezt semmiképp nem a rendezvény színvonalára utal, hanem talán sokkal inkább a közönség megromlott anyagi helyzetére.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még több kép a galériában!Pedig most is sokan voltak, akik már csütörtöktől birtokba vették a tábort. A visszatérő vendégek többsége családi nyaralásként választotta ezt az eseményt, hiszen egy hatalmas amerikai kocsiban kényelmesen elfér akár egy szekérderéknyi gyerek. Akiknek pedig még nincs, azok éjszaka gondoskodtak az utódok legyártásáról – ki a sátorban, ki az autó hátsó ülésén, ahogy azt az amerikai filmekben is látta.

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük