EseményekMotoros találkozó

X. Karcagi motoros találkozó

altVégre nyári melegben bulizhattunk Karcagon, ugyanis ragyogó napsütés, medencék, koncertek, játékok várták a lelkes bikereket.

Már előre féltem, hogy idén milyen idő lesz a motoros találkozón, mert tavaly dagonyáztunk a sárban… De, idén olyannyira sütött a nap, hogy szépen pirosra sült a fehér bőröm. Azt gondoltam, hogy minek napvédő krémet vinni, mert szeptember 16-18-án, miért égnék le… Ilyen az ember, semmi sem jó neki…

De legalább jobban élveztük a fürdőben való tartózkodást úgy, hogy egy felhő sem volt az égen, és jó volt ücsörögni a medencében. Már pénteken útra keltünk, és délelőtt 11-re a buli helyszínén találtuk magunkat. A barátaink egy része már korán reggel elindult az eseményre, ugyanis finom csülök pörköltet főztek, mire mindenki megérkezett a társaságból. Az egyik jó barátom ünnepelte a születésnapját. Tehát, már javában kotyvasztottak, amikor megérkeztünk.

Még fel sem állítottuk a sátrunkat, a Karcagi Motorosok jöttek, hogy menjünk velük vért adni. Kapva-kaptunk az alkalmon, és rögtön igent mondtunk. Csakhogy az volt a probléma, mint a véradó helyen kiderült, hogy nem volt nálunk a TAJ kártyánk. A barátnémnál a személyi igazolványa sem. De legalább autóztunk egyet a városban…

Mire visszaértünk, pár barátunk már jócskán felöntött a garatra, és érdekes élményekben volt részünk a jóvoltukból. Az elkövetkező eseményeket, vagyis, hogy lehet eljutni részegen a mosdótól a táborhelyünkig, premier plánban követhettük végig a többiekkel az asztalnál ülve. Sajnos nem tudtam megörökíteni barátunk eséseit, hol a sátorra, hol pedig egy motor tükrére támaszkodva, mert annyira nevettem, hogy folyt a könnyem, és már rázkódott a gyomrom, nemhogy a kezeim… Még több kép a galériában!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Beletelt egy kis időbe, mire kihevertük az izgalmakat. Ekkorra már megérkezett a banda 90%-ka, és készen lett a finom ebéd is. Jóízűen falatoztunk, iszogattunk, majd elindultunk a koncertek irányába, mert lassan megkezdődtek. Játszott a Szedettvedett, az Alcoha, a Maximus, közben Kalapács Józsi is megérkezett vendég előadóként, majd pedig a Dogs zárta a pénteki napot.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük