Írta: Csömör Hermina | 2006 október 06

Tartalomjegyzék
Yama750
Második oldal
Harmadik oldal

Átlátszó fóliával leragasztgatva állt a murván. Csöndes volt, és figyelt. Nagyon. Megnéztük egymást magunknak. Aztán letéptem róla a fóliát és megszólalt, ahogy hozzáértem. Csöndesen csak annyit mondott: “Menjünk”. Csöndben volt végig, amíg mustrálgattam (szerintem ő is ezt tette). Szimpatikus volt, ahogy hagyta magát, de nem kellette.

A szétkapott öreg rozsdás roncshoz képest csak egy fához állítás féle pofon nyoma a tankon, a váz szépen egyben, a várhoz képest kevés rozsda. Karburátorai leszedve, a nyílások gondosan lefóliázva rajta. Mint egy beteg, akinek feltárták a sebét és épp várja a döntést, hogyan tovább. Régóta. Szívszaggatóan némán, minden rezdülésre figyelve.

Elmentünk az alkatrészekért. Egy kisebb vödör karburátor, szépen szétszortírozva, beszámozva, fúvókák, szelepek, úszók zacskózva szépen. Műszerek, hűtők, féknyereg, és némi elektronika egy nagyobb zacskóban. Papírokkal némi nyomozni való, nagyobb teljesítmény elírás miatt, átíráskor javíttatni kell. Külön három ellenőrzős teló, hogy ezzel papírozható-e rendesen, okés. Levittük hozzá, kiraktam a leszedett fóliára a dolgokat, éreztem, ahogy hirtelen nyüzsgékennyé vált a járgány, de nem szólt most se. Levettük a bilincset és a lakatot róla, megtoltam, milyen a súlya, hogy mozog. Kellemesen nehéz, olyan CX-es érzésem volt tőle. Tiszteletreméltóan nehéz és stabil, szeretnivalóan öreg vas. Már van esszenciája, annyira öreg.

Nem ültem rá. Még nincs itt az ideje, valahogy nem úgy jött ki a lépés. Majd amikor először beröffentem, majd akkor. Elkezdtem elcsomagolni az alkatrészeit, közben a fiúk berakták a kocsiba, az alja fennakadt, emelni kellett. Jó, hogy hárman voltak! Egy hegyomlás fickó, egy telefonfülke méretű és egy átlagos. Nagyon oda kell figyeljek, ezt a motort nem szabad megfektetni... Nem lesz az a könnyen felkapkodhatós darab. Mindegy, a CX-szel ezt már megszoktam, nem lesz gond. Bukócső mindenképpen lesz rajta, az a tuti.

Benéztem a kocsiba ami után lekötözték, és a motor némán vigyorgott bent, majd kacsintott egyet a fél indexével. A láncát akarta, amit otthagytunk a pózna mellett, amikor leszedtük róla. No lám, kis szemfüles. Belefért. A kezembe vettem a kulcsokat, kipróbáltam a leszedett önindítóban, lakatban, működött. Kifizettem, és a srác megköszönte a motor nevében, hogy nem fog szétrozsdásodni a télen kint az udvaron. Ujjongott a szívem: akkor remélhetőleg kevés zsákbamacska lesz. Ha készen lesz a gép, lehet elviszem neki megmutatni.

Beszálltunk, elindultunk, majd hallótávolságra kívül kerülve nekiálltam visítozni az örömtől. Utastársaim kicsit lestek, aztán vigyorogtak csak rajtam. Hazafele menet hátraültem a motor mellé, és simogattam hazáig. Elkezdett szép lassan beszélni. Mesélt, hosszú utakról, porosakról és sárosakról, egyenesekről és sok-sok kellemes kanyarról. Aztán álmodozott, hogy merrefelé menne még… Van jó pár dolog, amit megnézne még. Egyszerűen beszélt, nem színezte. Komoly moci, hapsilelkű. Öreg moci, de nem vén moci. Szeretni fogjuk egymást. Sokáig. Szerintem utast is szeret majd vinni. Jó fej moci lesz ő. Bq segít majd összerakni a kedvest. Fekete. Bqvári Blacky.

Nincs még egy olyan normáltalan, aki motorhang nélkül vesz motort. Szerelemből. Hétfőn este irány a javítóhely... Palacsinták, sörök, barátnők bekészítenek. Odafele sokat simizem majd, gyorsan el kell készüljön. Gurulni akar nagyon. Meg én is. Nagyon.