| 2007 július 05
Nehéz eldöntenem, hogy én valójában mikor határoztam el, hogy egyedül ülök meg egy nagy motort. Talán akkor kezdődött minden, amikor 4 éves korom körül egyszer hazament a család a Nagymamámhoz.
Sokszor hallottam azt a történetet, hogy Édesapám mennyit motorozott még diák korában, főleg a főiskola mellett. A hét utolsó tanóráján mindig kiszöktek az ablakon és már várta őket a felpakolt motor, amivel Szlovákiáig, Romániáig stb. meg sem álltak. Több mint 160.000 km-t tett meg egy 1972- ben gyártott P 10-zel.
Aztán ahogy szokott lenni, jött a munka, a család, és a Pannónia szépen letakarva el lett vermelve a mamánál a pajtában. Egyszer játszás közben rátaláltam a húgommal erre a rég elfelejtett, poros motorra. Nem kellett sokat várnom, Édesapám már az udvaron rótta a köröket, és megengedte, hogy én is vezessek egy kicsit. Mivel a lábam nem ért le, ő váltott, fékezett, miközben én egyedül vezethettem egy elhagyatott úton.
Az egyik alkalommal, amikor én voltam a szerencsés nyertes, elmentünk Hollókőre. Menet közben éreztem a finom repce illatot, a csodás táj látványa is megfogott és elhatároztam: a következő alkalommal, amikor erre járok, már külön, egy saját motorral fogok menni.
Két év múlva, 18 évesen volt rá lehetőségem, hogy megszerezzem a jogsit, minden nap vártam a postást, mikor vehetem át, hiszen addigra már beneveztem életem első Veterán Autós Motoros Rally-jára. Mindenki meglepetésére meg is nyertem a legjobb női versenyzői címet, egy 1963-as Pannónia T1-el.
Vicuska profiljaAzóta sok minden megváltozott: Édesapám mára már országosan elismert veteránmotor restaurátor lett, és ezáltal én is sokkal több energiát, időt fordítok az öreg járművek megismerésére, használatára. (Azért modern motorom is áll a garázsban, tudom, áruló vagyok egyes veterán körökben.)
Hat éve rendszeresen járok Veterán Rallyka, ahol sikeres eredményeket érek el, de nem ez a fontos az egészben: remek barátokra tettem szert ez idő alatt és jó érzés az embereknek megmutatni a sok régi, még működőképes motort.
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem motorozni, rengeteg élményben, kalandban volt részem, amit kár lett volna kihagyni.
- Bögni (07-08)
- Doddy (07-08)
- Egérke (07-07)
- Red Eagle (07-07)
- Kovács Niki (07-07)
- Titti (07-06)
- Molnár Ági (07-06)
- Brigi (07-06)
- Margit (07-06)
- Jogan (07-05)













