Tartalomjegyzék
Szendrey-Dám Dóra Zorallina
Második oldal

Dübörgő Dragstar, vad tánc a színpadon – a motoros amazon, aki még a tüzet is megszelídíti a koncerteken.

Szerkesztő egy tévéstúdiónál, feleség és anya – a hétköznapjait ugyanúgy élő dolgozó nő, mint bárki más. De mégis, hogy tudja belesűríteni ezt a sok mindent az életébe? Nos, ebbe is beavatott Dóri…

Már messziről meghallom az 1100-as Yamaha Dragstar robaját. Amint Dóri befordul a kis utcába, a bőgő motor visszhangja többszörösére növekszik. Rutinosan leparkol mellettem, és ekkor látom meg, hogy a gép fényezésén az Alien filmsorozat szörnyei elevenednek meg.

– A párom mondta, hogy tegyünk a vasra valamit, ne csak matt fekete legyen az egész. Zsolti horror-mániában él, de az Alient mindketten szeretjük, ezért esett erre a választásunk. Egyik jó barátunk, Nodi, aki horrorisztikus maszkokat is szokott készíteni, valósította meg az ötletünket – mosolyog, majd parkolóhelyet keresve leteszi a szépséget.

− Mióta hódolsz a motorozás örömeinek?

− A jogosítványt tizenhat éves koromban szereztem meg. A társaságban, ahová jártam, sokan motoroztak, és meghozták a kedvemet hozzá. Egyébként az első utamon – egy Simsonon – rögtön a bokrok között kötöttem ki. Voltak kisebb-nagyobb kihagyások az életemben, de jó pár éve rendszeresen motorozom.

− Milyen gépeid voltak eddig?

− Simsonnal kezdtem, de volt ETZ-m, majd Kawasaki Eliminatorom. Sokáig kölcsön motorokon mentem – a haverokét használtam. Amikor az Eliminatort eladtam, vettem egy Dragstar 650-est, a párom pedig 1100-ast. Majd jött a csavar: eladtuk a 650-est és megörököltem az 1100-ast.

− A Zorall zenekar háttértáncosa vagy, és velük turnézol a mai napig. Régebben a koncertekre is motorral mentetek…

− Ha egy fellépési helyszín 100-110 km-es körzetben volt, akkor a gépekre pattantunk. Mi voltunk a Zorall Motoros Horda. A zenekarból Hangya, Barbaró Attila, a párom és én mentünk motorral, de a barátaink is hozzánk csapódtak. Viszont a koncert után, hajnalban holtfáradtan nem volt egy leányálom az autópályán jönni. Ugyanakkor a varázsa is megvolt, hiszen sokszor megálltunk a benzinkutaknál még dumálni, hülyülni. A Motoros Horda utolsó tagja én vagyok, mert a koncertekre még mindig motorral megyek.

Zorallina profilja− Egy csaj van talpon a vidéken…

− Kerültem már meleg helyzetbe a koncertek előtt… Sokszor úgy dolgozom, hogy nem tudok akkor végezni, amikor a zenekar indul, de oda kell érnem a kezdésre. Egyszer éppen az autópályán repesztettem, hogy időben megérkezzem, amikor dugóba kerültem, majd egy baleset miatt kellett kerülnöm. Telefonáltam az együttesnek, hogy a rendezvény bejáratánál készítsék elő a jegyemet. Természetesen megtréfáltak, mert a rendezők közölték velem, hogy nem mehetek be, amikor végre befutottam a helyszínre. A zenekar már a színpadon állt, ment az intro. Az volt a szerencsém, hogy a munkahelyen a motoros ruhám alá felvettem az első fellépő rucit, amiben szerepeltem. Berohantam hátra, és felülről vetkőztem, míg Brigi, a másik táncos lány alulról cibálta rólam a nadrágot.

 




Kapcsolódó cikkek:
Frissebb cikkek:
Korábbi cikkek:

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
+1 #4 dionisia 2010-07-14 16:36
Nagyon állat ez az alien a dragstar elején, főleg, hogy a szájában van az első lámpa. :D
Idézet
 
 
0 #3 Szendrey Dóra 2010-07-06 12:50
Szia Tia! Nodi Zuglóban lakik, és tetovál, maszkokat készít, és mindenféle "domborműveket" motorokra. De ezen kívül fest, és autókra is fúj bármit. :)

Üdv: Dóri
Idézet
 
 
0 #2 Dóri1 2010-05-05 11:21
Minden elismerésem Dórié. Móni
Idézet
 
 
0 #1 Tia 2010-04-27 14:19
Szia Dóra! Ez a bizonyos Nodi hol lakik? És ki ő egyáltalán?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

CsaM-os buliképek 2011

CsaM-os buliképek 2010

CsaM-os buliképek 2009

CsaM-os buliképek 2008

CsaM-os buliképek 2007

CsaM-os buliképek 2006