| 2008 december 02
A munkámnak és a hobbyjaimnak köszönhetően elég magas fordulatszámon élem az életemet. Szeretek élni, szeretem az embereket, a szép helyeket, a napsütést, menetszelet.
1981-ben születtem második lánygyermekként egy alföldi városkában. Fiúnak vártak a szüleim, mára egy építőiparban dolgozó motoros nőt kaptak. Gerekként is vonzottak a különleges, bátorságot igénylő dolgok, és mindig érdeklődtem minden iránt, ami a gépekkel kapcsolatos. Emlékszem sokáig mindenáron autószerelő akartam lenni. 15 évesen letettem a kismotor vizsgát, de az élet úgy hozta, hogy akkor egyből nem tudtam motort venni.
Kislányból nagylánnyá cseperedve a technikusi után felköltöztem a „nagyfaluba”. 2005-ben megismerkedtem az akkori párommal, akinek volt egy Yamaha Wildstarja. Mögötte töltöttem 2 szezont. Tisztán emlékszem az első utunkra: 2005. május 1-én felmentünk Mátraházára. Az élmény szokatlan, de izgalmas érzés volt. Kellemes gyomorremegést éreztem ami mosolygásba mutatkozott meg rajtam. Röviden: BOLDOGSÁG, SZABADSÁG, SZERETEM! Aznap este az ágyban is döntögettem a képzeletbeli kanyarokra.
Ebben az időszakban már aktív tagja voltam a CSAM-nak, sok mentális és technikai tudásra tettem szert, szinte együtt nőttünk fel az első fórumozókkal. Szépen lassan kialakult, hogy melyik kategóriával, motor típussal tudnék azonosulni, és megláttam ezt a kis kerekséget: BOCIT. Jé, mondom, ez ugyanolyan kerek mint én! Akkor tudtam, hogy ő kell nekem! Közben az XX-en elsajátítottam az első fogásokat, jó kis tanmotor volt!
Végül 2006 telén lefoglalóztam a mostani motoromat egy 98-as évjáratú Suzuki GSXF 600-at: BOCIT, és 2007 februárjában végleg boldog tulajdonosa lettem. Azon a nyáron le is tettem rá a korlátlan jogsit, közben ahol béreltem neki helyet, tanulgattam rajta, róttam a köröket a teremgarázsban, lelkesen tesztelgettem a gépet és magamat.
Ste.funny :) profilja2007 nyár közepére kézhez vettem a jogosítványomat is, és abban a szezonban 2000 km-t bele is raktam. Idén hozzá tettem még 12 000-et. Hétvégi programként barátokkal bejártuk Magyarország nagy részét. Az első CSAM-os pályamotorozáson is részt vettem, hatalmas élmény volt, bár utólag belegondolva, nagy bátorság volt részemről 3 hetes jogosítvánnyal felmenni a pályára.
A motorozásaink legtöbbször célirányosak: várak, kastélyok, vadas parkok, de csináltunk már például thermál fürdős túrasorozatot is, halmoztuk az élvezeteket. A hétvégi motorozás mellett a másik hobbimnak és egyben kikapcsolódásomnak is tudok hódolni a spinningnek, nem maradok hűtlen a 2 kerékhez, abszolút fun lettem.
Mára eljutottam odáig, hogy motorcserén gondolkodom, bár nem sokkal nagyobbról álmodozom egyenlőre, egy CBR 600 F-fel szemezgetek. A következő szezonra tervezek több hegyi túrát is, a kanyarokkal még barátkozós szinten vagyok, mert az idén nem sok volt, és egy horvátországi túra is bele fog férni remélem!
- Teki (09-01)
- Klaudia (09-01)
- Móni (09-01)
- Süli Eszter (08-12)
- Zsani (08-12)
- Dzsyna (08-11)
- Alíz (08-11)
- Bea (08-10)
- Száguldó Angyalok (08-10)
- Eje (08-10)













