Írta: Rita | 2006 október 10

Motoros „pályafutásom” négy és fél évvel ezelőtt kezdődött. Bár igazinak nem volt mondható, hiszen akkor még csak passzívan ültem motoros ismerősöm MZ-jének hátsó ülésén, mintegy csomagként.

De igazából nem is igényeltem többet, megelégedtem azzal a posztommal, hiszen – gondoltam – a feeling-et így is éreztem (ma már tudom, hogy az csak önámítás volt).

Két évvel ezelőtt kaptam meg az első motoromat az akkor 81 éves nagypapámtól, melyet ő lecserélt egy újabb típusú robogóra (immáron 83 éves, de még mindig hajtja a gépet!). Az új járgány egy piros 50 cm³-es Suzuki ECO berúgós „erőgép” volt, melyből jobb napokon és hátszéllel még a 35-40 km/órás őrületes sebességet is ki lehetett préselni. Büszke voltam rá, de nem igazán tudtam megbarátkozni vele, mert hol a berúgó-karral volt a gond, hol a gyertyát köpte be, hol meg a gázbovden szakadt el. De mégis volt egy járművem, mely legbelül, a lelkem mélyén megmozgatott bennem valamit, de az még nem tudatosult.

 

Később, 2005. nyarán aztán megcsapott engem is a kipufogó füstje. Részt vettem egy, a motoros baráti kör által Felsőcsatáron szervezett motorostalálkozón, de csak utasként. Ott láttam meg egy élénksárga Suzuki LS 650-es choppert. Kicsi volt és mégis formás, erős és mégis könnyű. Hatalmas, 151 cm-es termetemnél fogva nem igazán válogathattam magamnak nagymotorok terén, talán ezért sem érdekeltek úgy előtte. De az a moci olyan volt, mintha nekem tervezték volna. Szerelem volt első látásra, és még ott elhatároztam, hogy egy pont ugyanolyan motorért majd egyszer leteszem a jogsit.

Ám a dolog csak nem hagyott nyugodni, így tavaly ősszel belevágtam, és még a tél előtt meg is szereztem a papírokat. S ha már jogosítvány van, hát motor is kell, így elkezdtem nézegetni a hirdetéseket, míg végre rá nem bukkantam egy gyönyörű, sárga, 1987-es LS 650-re. Nem is volt kérdés, megvettem az addig összekuporgatott ösztöndíjamból egy kis szülői segítséggel.

A kezdeti nehézségeket legyőzve mára már biztos kézzel fogom a kormányt, és nem csak a magam ura vagyok, de szabadnak is érzem magam. Azt hiszem, soha nem fogok megválni az én kis Savage-emtől, mert igazán a szívemhez nőtt. S ma már két Suzuki áll a garázsban: a múlt és a jelen.