Rózsaszín Motoros
-
Úszunk a motoros szezonnal
Most nézem, hogy pont egy hónappal ezelőtt írtam ide. De persze ahogy tavaly ilyenkor, most...
-
Ki készítse fel a motort a tavaszi indulásra?
Jó esetben úgy tettük el a motort ősszel, hogy a tavasz első sugaraira csak elő...






Hiába próbálok visszaemlékezni mióta is rajongok pontosan a motorokért, mert ez így van mióta az eszemet tudom. Már óvodás koromban is a fiús "játékok" érdekeltek, akkor még lábbal hajthatós motorral közlekedtem.
Lelki szemem előtt látom anyámat vagány bőrszerkókban egy csopperen, mögötte 10-15 szakállas-bőrszerkós kergeti a metálménest... De nemtom, akár még az is lehet, hogy befexik egy Hayabusán a plexi mögé és kijár majd a német autópályákra...
Kis csapatunk története két szálon indult el, Süttőn, illetve Tapolcán. Angéla (fedőneve: Ányja) 1984-ben kezdett benzintyúkként az udvarlója mögött egy 350-es Jawa-n. Mint ahogy az már sok mindenkivel megesett, jött az esküvő, építkezés és a gyerekek… a motor pedig eladásra került mindeközben.
Motoros „pályafutásom” négy és fél évvel ezelőtt kezdődött. Bár igazinak nem volt mondható, hiszen akkor még csak passzívan ültem motoros ismerősöm MZ-jének hátsó ülésén, mintegy csomagként.
Hónapok óta csüggök a neten és várom, hogy találjak valami kis édesaranyoska kicsikekisimádnivaló nekemvaló kétkerekű ménest.
A 13 éves motoros csajok népes táborába tartozom...
Mindig felkaptam a fejem egy-egy motor hangjára és vágytam arra, hogy egyszer én is kipróbáljam. 19 éves lány vagyok, a motorozást nem túl régen kezdtem.







