Bea

Nyomtatás
PDF

Mindig fiús csaj voltam, mármint természetben. Szerettem rosszalkodni, a kihívó kalandokat, lázadni, stb.

Cimkék:

A tapasztalat azt mutatja, hogy egy baráti társaság ideális létszáma tíz fő körüli. A működéshez pedig nem elég a megfelelő létszám, szükséges az azonos érdeklődés, a földrajzi közelség is. Egy motorosklub esetében pedig a hasonló stílusú és teljesítményű motor sem utolsó szempont.

Eje

Nyomtatás
PDF
Kb. 13 évesen elmentem az első motoros találkozóra, ami a környéken volt. Mondhatjuk úgy is, hogy „megfertőződtem”! Onnantól kezdve nem volt megállás a lejtőn...
Cimkék:
Tíz éves koromban csapott meg a benzingőz, attól kezdve mindig motoroztam valmi járgánnyal.
Cimkék:

Ani

Nyomtatás
PDF
Ezelőtt 30 éve ültem motoron először. A férjem, akkori barátom egy 250-es MZ-vel járt udvarolni. Már akkor nagy motoros volt.

Iskolába jár, bringázik, haverjaival szórakozik és Harry Pottert olvas, kedvenc étele a húsleves – Szandra hétközben teljesen átlagos tizenhárom éves lánynak tűnik. Hétvégente azonban nem ritkán áll a dobogón boldog mosollyal, harmincnégyes rajtszámmal.

Még 1998 ban tört rám a motoros szenvedély, akkor még csak egy 90 cm3-es robogóra volt lehetőségem. Egyébként Imre Juditnak „Julának” hívnak, idén 24 éves vagyok.

10. oldal / 21

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

CsaM-os buliképek 2011

CsaM-os buliképek 2010

CsaM-os buliképek 2009

CsaM-os buliképek 2008

CsaM-os buliképek 2007

CsaM-os buliképek 2006