| 2010 október 11
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Majzik Ibolya |
| Olvasd tovább a cikket! |
Aki először találkozik Ibolyával, rögtön elbűvöli a mosolygós, kedves lány. Amikor a versenyzésről kezdünk el beszélni, előjön a Horimoto Racing Team komoly tagja.
Persze, azért itt sem tudja meghazudtolni igazán önmagát, hiszen a kemény munkába is belefér egy kis humor és játékosság. No, de hogy lehet egy törékeny hölgyből motorversenyző?− 2006-ban tettem le a jogosítványt, innentől számítanám a motoros múltamat, hiszen előtte maximum a hátsó ülésen, utasként tapasztaltam meg a motorozás élményét. Elsőként egy 2004-es Suzuki GSX-R 6oo-assal kezdtem, ami így utólag nézve elég bátor vállalkozás volt, szinte nulla tapasztalattal. Majd egy évvel később a 2007-es GSX-R-re váltottam, hiszen a Suzukinál történt 2006-os modellváltás miatt ez a motor sokkal könnyebben volt kezelhető az utcán, mint nagyobb testű elődje. Mai fejjel gondolkozva, inkább egy 250-est vagy egy másik, kisebb fajta motort ajánlanék a kezdőknek. Jobb folyamatosan tanulni, az alapoktól kezdve!
− Milyenek voltak a friss élményeid a saját motorral?
Ibolya profiloldala− A jogosítvány megszerzése utáni első utcai motorozást soha nem felejtem el. Akkor már a GSX-R-rel mentem, amit nehezebben lehetett kezelni, mint a tanfolyamon megszokott naked motort. Majd nagyjából két hét múlva szerveztünk egy motoros túrát a horvátországi Split-be. Amikor onnan megjöttem, már 2000 km „rutinnal” nem okozott nehézséget az utcai közlekedés.
− Gondolom, azért utána le se szálltál a motorról…
− Két nyarat vezettem utcán, majd ismerősök révén kikeveredtem egy motoros nyílt napra a Hungaroringre.
− Nem féltél először a pályán a rutinos pályamotorozók között?
Motorok
− Az első körökben inkább mozgó bója voltam a többi motorosnak, de amint megszoktam, ahogyan sokkal gyorsabban elmennek mellettem, és hogy mindenki biztosan kikerül, úgy nőtt a bátorságom is. Nagyon jó gyakorlási lehetőség kezdőknek! Minél többet jártam ki, annál gyorsabb lettem, majd már én is előzgetni kezdtem. A 2008-as nyár végére azt vettem észre, hogy már csak a Hungaroringre megyek, az utcai motorozás teljesen háttérbe szorult. Innen egyenes út vezetett tovább, főleg hogy a szezon végén találkoztam Horváth Lászlóval, a Horimoto Racing Team vezetőjével, akivel elkezdtünk a versenyzés lehetőségéről beszélgetni. Így a 2009-es szezont már a csapat színeiben kezdtem.
− És el is érkeztünk Ibolyához, a szárnyait bontogató motorversenyzőhöz?
− Igen, erre a szezonra már a motort is átalakítottuk a versenypályára, így egyelőre búcsút mondtam az utcai motorozásnak. A csapattal mindent az alapokról indítottunk, szép lassan csiszoltuk a technikámat. A 2009-es szezon elég jól sikerült, ráadásul megrendezték az első női kupasorozatot, ahol év végi összesítésben a BRO Fun Racing értékelést nyertem meg. A Motoros Szívek csapata is ekkor állt össze, ahol sok női motoros barátra tettem szert. Nagyon jó időszak volt az életemben!
- Power Girls Racing Team (11-04)
- Kissné Kerék Anikó (11-02)
- Vaslaki Tímea (11-01)
- Mester Dóra (10-12)
- Kis Anita (10-10)
- Jessie (10-09)
- Beáta (10-08)
- Lelkes Réka (10-08)
- Hajdu Anita (10-06)
- Szöllősi Györgyi Shakti (10-05)












