| 2007 július 09
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Kovács Niki |
| Második oldal |
Régóta készül már ez a riport, és már talán két hónapnál is több telt el azóta, hogy Nikivel személyesen találkoztam. Akkor pont lekéstem a beszámolóval isztambuli kalandjáról, az óta pedig más, aktuálisabb dolgok szorították ki a hírek közül. De mindennek megvan az oka. Valószínűleg pont most jött el az idő.
Talán alig van Magyarországon olyan motoros, aki ne hallott volna még Kovács Nikiről, a motorversenyzőnőről. Számtalan interjú, riport készült már vele sikerei kapcsán. És ezekből nem kevés volt, hiszen négy éves kora óta motorozik. Eleinte persze csak Minimotoron próbálkozott. A versenyeken szép eredményeket ért el, ebből pedig egyenesen következtek az egyre komolyabb versenymotorok. Már annak is tíz éve, hogy először a 125 GP kategóriában elindult.
Legjobb eredményei a 125 GP kategóriában: 2002-ben, az országos bajnokságban második helyezést szerzett, 2004-ben ő lett a legeredményesebb magyar versenyző, 2005-ben pedig első magyar nőként állhatott dobogóra nemzetközi versenyen, majd szerzett Európa bajnoki pontokat. A mezőny persze egyre nagyobb és erősebb, így továbbra is minden erejét össze kell szednie, hogy a fiuk nyomában maradjon. Ez pedig nem egyszerű szponzorok, támogatók nélkül. És ahogy mondja, itthon nem becsülik meg a versenyzőket, sok az irigy ember, a rosszindulatú pletyka, ami nem csak az ő életét nehezíti meg.
Tavaly ősszel Niki egy bukás során agyrázkódást kapott. A baleset utáni felépülésében egy osztrák terapeuta segített neki. A téli felkészülés alatt pedig volt ideje átgondolni, hogyan tovább. Végül arra jutott, hogy Magyarországon egyelőre nem indul több versenyen, pontosabban kihagyja a Magyar Bajnokságot is magában foglaló Alpok-Adria Bajnokság versenyeit. Ezeken a futamokon részt venni semmivel sem olcsóbb, mint más bajnokságokban, ahol nem csak a motorversenyzőkre, hanem minden sportolóra nagyobb figyelem, több megbecsülés jut.
- Vicuska (07-07)
- Titti (07-06)
- Molnár Ági (07-06)
- Brigi (07-06)
- Margit (07-06)















Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.