| 2008 május 14
18 éves voltam, amikor megismerkedtem a mostani párommal, aki szintén motoros. Neki egy Kawasaki ZL400-asa van (Rozinak hívják). Na meg a baráti társaságunkban is elég sokan motoroznak, én persze mindenkivel elvitettem magam egy körre. Volt köztük Shadow, Drag Star, GSX-R, és még sorolhatnám. Ekkor lettem "chopperpárti".
Persze édesanyám nem nagyon rajongott az ötletért, hogy az ő kicsi lánya motor közelébe kerüljön. De hát nem tudott mit tenni, el kellet fogadnia a helyzetet. Elég sok helyre eljutottunk így hármasban (a párom, Rozi meg én). Rengeteg túrán és találkozón voltunk már, de számomra az elsődleges cél ekkor még a B-s jogsi megszerzése volt, ami tavaly májusban össze is jött.
Kira86 ProfiljaAz eddigi legnagyobb élményem az a tavaly nyári siroki találkozó volt. Még soha nem láttam annyi gyönyörűséget egy helyen. Akkor eldöntöttem, hogyha idén nem is, de a következő nyáron már saját motorral megyek, ha törik ha szakad akkor is. Decemberben be is iratkoztam „A korlátlan”-ra, remélem májusban már kézben lesz a jogsim.
Nagy meglepetésemre a párom vett nekem egy Simson S51B-t és gyönyörűen rendbe hozta. Most jelenleg azzal motorozgatok, ha az idő megengedi. Minden vágyam egy 535-ös Yamaha Virago. Remélem, hogy minél hamarabb magam alatt tudhatom.
Addig is mindenkinek jó motorozást!!!
- Verus (08-07)
- Mamóca (08-06)
- Péva (08-06)
- Brigike (08-06)
- Risztov Éva (08-05)













