| 2007 május 24
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Jankowska Radoslawa |
| Olvass tovább Radkáról! |
Első találkozásom a motorozással a távoli 1996-ra tehető. Olaszországban voltam cserediák és egy ottani motoros pasi „miatt” kezdődött az egész. Akkor egy régi, de jó állapotú Yamaha XJ 600-asa volt. Már akkor, még mint utas, elhatároztam, hogy meg fogom szerezni a jogsit és lesz saját motorom is. A jogsiletétel „A korl.”-ra végül 1999-ben történt meg, de az első motoromra még 2001 áprilisáig várni kellett.
Az első saját motorom története pedig a következő: 2000 szeptemberében kikerültem Japánba egyetemre és az első hónapokat az elszigetelt egyetem kollégiumában töltöttem. Ám adódott egy lehetőség kiköltözni onnan, le a városba. Mivel a bejárás nem volt egyszerűen megoldható, kipattant a fejemből az ötlet, hogy az egyetem menzáján megkeresett pénzt fordíthatnám a régi álom megvalósítására, vagyis vehetnék egy motort.
Radka profiljaBeszélgetés Jankowska Radoslawávala MotorosHang.hu rádióban 2010. 08. 16-án.
Elkezdtem keresni, persze sok szép motort láttam (Japánban nagyon sok 250-es és 400-as van, ami nekem, mint kezdő motoros lánynak, jól jött), de egyik sem volt az igazi. Az egyik kereskedésben végül megláttam egy csodát, amibe első pillantásra beleszerettem (annak ellenére, hogy nem a cruiserek a legfőbb kedvenceim) és fájt a szívem, hogy biztos drágább, mint amit megengedhetek magamnak. Ám kiderült, hogy a kis Kawasaki Eliminator 250-es megfizethető áron van (talán mert 13 éves volt, bár csak 13.000 km-t futott és remek állapotban volt!). Így rövid időn belül megvettem Freyját (ez lett a neve az északi mitológia szépség istennője után). Magamon kívül voltam az örömtől.
- Titti (07-06)
- Molnár Ági (07-06)
- Brigi (07-06)
- Margit (07-06)
- Jogan (07-05)














