Írta: Alíz | 2008 november 06

A történetem eleje szinte ugyanaz mint bármelyik motorosé, hogy erre vágytam pisis korom óta. Csakhogy én tudatosan magamba is folytottam ezt az érzést, mert tudtam, hogy nekem az életben nem lesz annyi pénzemn hogy a jogsit letegyem, nemhogy még motorom is legyen.

Ezt az érzést kb. 2006 októberéig kisebb nagyobb sikerrel sikerült is visszatömködni. Ugyanis ekkor sikerült lettenni autóra a jogsit, és akkor eldöntöttem, ha erre sikerült a család mellett összeszedni a pénzt, akkor az álmom is végre valóra válhat. És mint aki mellett az égiek állnának - igaz, hogy hitelre - de a 2007-es karácsonyomon elmondhattam, hogy a férjemtől 230 kg vasat kaptam. Egy nagyon jó állapotú, jóképű Yamaha xj 650-es személyében.

Igaz jogsim rá még akkor nem volt, és férjemmel meg a sógorommal mentünk érte kb. 550 km-ert oda-vissza, és a tulaj arca hol fehér hol különböző szinekben játszott mikor kiderült, hogy életemben motort nem vezettem. Ülni rajta is csak utasként utaztam és azt sem sokat. De megnyugtattam, hogy csak a jogsi megszerzése után fogom használatba venni.

 

Nem hiszem, hogy sokat adhattott a szavamra, mert csak akkor nyerte vissza a természetes színét amikor a férjuram biztosította, hogy bent lesz a lakásban (így is volt mertn akkor még nem volt garázsa), és tavaszig semmiképpen nem lesz előhozva. Nem tudom, hogy más hogy van vele, de egy kínszenvedés volt ez a tél, és mint egy óvodás ültem a sztenderre húzott motoromon és képzeletbeli száguldásokat éltem át.

Eközben voltak az ismerösök körében gúnyolódások, meg különféle jelzők, hogy minek nekem egy „NŐNEK” motor, mit csinálok vele? Erre más nem jutott eszembe azt mondtam, jó lesz virágtartónak egy része, a többi majd fűnyíró lesz. Ezek szerint nekik a nő az, aki otthonkában fakanállal a kezében áll a tűzhely mellett egész nap.És aztán olyan is volt, hogy mért nem elég nekem az 50 cm3, mért kell egyből 650 cm3? Ezt ugye nem értheti olyan, aki megteheti, hogy 2 évente cserélgetheti, mert a hitelt fizetni kell és nem 2 évig.

Alíz profiljaAztán eljött a nap és kikerült a szabadba a drágaságom. Megvolt az olajcsere stb. sógorom kipróbálta minden super pöcc röff. Még aznap késő délután - mert ugye én olyan erős és persze hatalmas tudás birtokosa voltam - egyedül akartam a sztenderre felhúzni a mocit és sikerült is, csakhogy saját magamra. (Jelzem még egy métert nem mentem vele.) Ott feküdtem a motor alatt, és mikor a férjem leszedte rólam csak az járt az agyamban, hogy nem lett-e baja a gépnek. Kb. 1 hét múlva sikerült megint magamra borítani, de akkor már mentem vele vagy 40 métert, igaz ekkor már nagyobbacska sérüléssel. (A sérülés nem a motoron volt.) Sajna nem ér le teljesen a lábam (a 162 cm-emmel) és ráadásul lyukba léptem.

Azóta büszkén mondhatom, hogy a korlátlan jogsit sikerült csont nélkül vennem, és most már hivatalosan is 2008-tól az „utak réme „ lehetek. És a lelkem végre boldog, hogy én is a motorosok táborába tartozhatok és mindent megteszek azért, hogy szégyent ne hozzak erre a büszke családra. Persze mindez nem jöhetett volna létre, ha nem áll mellettem egy megértö, önzetlen, és elsősorban nagyon-nagyon türelmes társ, Zoli a férjem. Külön köszönet neki, és sógoromnak Ferinek a kitartásukért.