Nyomtatás

ACIS Ladies Team

Írta: Picar Forrás: Vaslaki Tímea - CélraRá! 2012. máj. 15.

Új, csak csajokból álló csapattal bővült a magyar motosport.

Koncsek Hajnalka, Jakab Zsófia és Lökös Klaudia alkotja az ACIS Ladies Team nevet viselő csapatot. A csajos team ötlete Gyuricza Péter fejéből pattant ki, Hajni pedig - aki már korábban is az ACIS versenyzője volt - aktív szerepet kapott a két társa kiválasztásában.

A kiválasztás során fontos volt, hogy kinek milyen a motoros múltja, milyen a sporthoz való hozzáállása, valamint mennyi időt tud felkészülésre és versenyzésre fordítani. A végső szó Péteré volt, ami a három lányt hallgatva egy nagyon jó döntésnek bizonyult.

A nagy egymásra találást egyedül az árnyékolta be, hogy bár Klaudia és Hajni korábban is Suzukival versenyzett, Zsófi egy Hondával érkezett a csapatba. Sokáig úgy tűnt, hogy neki is váltania kell, mivel a csapat régóta kizárólag Suzukikkal állt rajthoz.

Szerencsére a Honda maradt, Zsófi pedig nagyon boldog, hiszen nem kell egy új motorral összeszoknia. Így Hajni egy Suzuki GSX-R 600-al, Zsófi egy Honda CBR 600-al, Klaudia pedig egy Suzuki GSX-R 750-el indul neki az idei versenyszezonnak.

A csapatnak már van pár előre eltervezett versenye, néhány verseny azonban még a levegőben lóg. Ami biztos, hogy a lányok indulnak a Slovakiaringen rendezett 8 fordulós Szlovák Kupán, bár nem minden futamon. A sima körverseny mellett pedig tervben van, hogy indulnak majd endurance futamokon is.

E véleménycsere résztvevői

Szólj hozzá!

0
Extension Restriction Allowed file extensions: bmp, csv, doc, gif, ico, jpg, jpeg, odg, odp, ods, odt, pdf, png, ppt, rar, txt, xcf, xls, zip 0 / 3
szabályok és használati feltételeket.

Heti hírlevél

Értesülj hetente friss híreinkről!
captcha

Képek a galériából

Motoros linkek

1. Peggy Llewellyn
    Peggy Llewellyn
    

Legújabb Video