| 2010 április 16
A Lorenzo Cycles csapata - Lorenzo Lamas, Chad Greulach és Eddie Trotta - 2009-ben kezdte a közös munkát.
Eddie Trottának ez az első kalandja a baggerek terén, ám nem ez az első motor, amit épített, hiszen számára az elmúlt évek motorok építésével és egy világklasszis versenycsapat irányításával teltek.
Lorenzo Lamasnak sem jelentett újdonságot a motorozás és a motoros világ. 1979-ben épített magának egy choppert, majd az évek során rengeteg remek, kereskedelmi forgalomban kapható motort vásárolt és használt.
A koncepció minden motor esetén azonos: minden egyes modell 13 elemből épül fel. A Badlander esetében ez a következőket jelenti: elnyújtott tank és táskák, oldal panelek, egyedileg tervezett kuplung- és fékkarok. A vezető lábtartóját, a markolatokat, valamint a légszűrőt is a Thunder Cycle készíti.
A blokk gyémánt vágott, 1700 cm3-es hengerűrtartalmú, melybe egy 6 sebességes Harley váltó került, hidraulikus kuplunggal. A kerekek a Rampage Tuff Luck Mod sorozatából származnak, a megállásról pedig ABS-es, egyedi féknyereggel szerelt fékek gondoskodnak.
Az Eddie Trotta által tervezett Thunder Cycle első sárvédő a 200 mm-es első kerékre kerül. A kipufogóról pedig a Bassani gondoskodik. Egy Badlander ára 52.500 dollár. A megrendelt motor festése egyedileg választható.
- Átalakult a zöld ezredes (10-10)
- Vérfrissítés a Husabergnél (10-07)
- Sárdagasztók a Kawától (10-07)
- Elektromos robesz Angliában (10-06)
- KTM Freeride (10-05)
- Állati motorok (10-03)
- Force Feedback: a playstationtől az utcára (10-03)
- Honda koncepciók Genovában (10-03)
- 25 éves a GSX-R (10-02)
- Honda VFR1200F sajtóbemutató (10-01)













