| 2010 március 30
Barend Massow 2006 márciusában, egy ismerősén keresztül szert tett két jaguár szoborra, amik korábban egy Jaguar kereskedés bejáratát díszítették. Innen jött az ötlet, hogy megépíti a Jaguár-motort.
Három év munkája után végül formát öltött a jármű. A vázat a Polar Cycles gyártotta, a legtöbb alkatrészt pedig Barend az e-bayen vásárolta. A nagymacskát egy 1200 cm3-es, V2-es blokk hajtja, mely egy 1997-es Buell S3 Thunderboltból való. A futómű szintén Buell, elől 120/70 ZR17es, hátul pedig 170/60-as kerekekkel.
A design részben Barend munkája, azonban profi számítógépes tervezőkre volt szüksége a külső kialakításához, majd egy szobrászra is szüksége volt, aki elkészítette az üvegszál idomokat. Az eredeti tervben az idomok krómozott részből készültek, ám a súlyproblémák miatt ezt végül elvetették.
A nagymacska „fejébe” építették a lámpát, az állkapocs pedig mágnessel csatlakoztatható, így az idom ezen része bármikor levehető, az alatta található elektronika pedig könnyen szerelhető. A 3 éves munka befejezéseként a motor több rétegű, fényes fekete festéket kapott.
A motort a 2008-as, az Egyesült Királyságbeli Swindonban rendezett Bulldog Biker Bash-on mutatták be. Azóta világszerte rengeteg figyelmet kap. Bemutatta a The Sunday Times dél-afrikai kiadása, a The Daily Mail, valamint szerepelt a BBC News 24-ben is.
Barendnek azonban nem ez az egyetlen állati ötlete volt. Számos további koncepció motort tervezetett. Ilyen tervek az Angyal, az Oroszlán, a Bentley, a „Fat boy”, a Ferrari, a Harley-Davidson, és a Bika, amelyek a Massow Concept Cycles neve alatt futnak.
Ezek közül a Bika áll legközelebb a megvalósításhoz, erről már látványterv és modell is készült. A dühöngő, éppen öklelni készülő vörös bika szarvai első villaként funkcionálnak, a hátsó kereket pedig a bika lábai fogják közre.
Sok elképzelés látott már napvilágot arról, miért pont bika, és miért pont vörös. Egyesek szerint a Red Bull ihlette, mások inkább a Chicago Bulls logóján található állatok vélik benne felfedezni, ám ezekről szó sincs, Barendet saját cégének logója ihlette meg.
„Ezek a tervek az én logókról alkotott képem tükrözik, ám távol álljon tőlem, a gúnykeltés, vagy az eredeti logó elcsúfítása. Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a logókat egyedi módon is használhatjuk, és valódi, fizikai funkciókat adhatunk nekik.”
- Vérfrissítés a Husabergnél (10-07)
- Sárdagasztók a Kawától (10-07)
- Elektromos robesz Angliában (10-06)
- KTM Freeride (10-05)
- Lorenzo Lamas dobozos motorja (10-04)
- Force Feedback: a playstationtől az utcára (10-03)
- Honda koncepciók Genovában (10-03)
- 25 éves a GSX-R (10-02)
- Honda VFR1200F sajtóbemutató (10-01)
- Új év, új Honda (10-01)













