| 2011 május 25
A Triumph tavaly ősszel bemutatott Tiger 800 modelljének kampánya szinte már unalmasan elnyújtott volt. Szerencsére a húsz éve, 1991-ben újrakezdett termelés ötszázezredik legyártott masináját megünneplendő kampánnyal a cég nem esett ebbe a hibába – az első beharangozó videó után a hét végén a motort is bemutatták és a forgatókönyv is ismert lett.
Az újkori Triumph-ok 500'000-es azonosítószámot viselő példánya egy Speed Triple, természetesen a ráncfelvarrás utáni modell. A jeles számon kívül ezt a példányt egy egyedi fényezés is különlegessé teszi, a motor megjelenését a brit zászló színei és motívumai határozzák meg. A jármű másik különlegességét az átalakított gyártási folyamat adja, amelyet a cég az ősszel vezet be a tömegtermelés során.
Ezt a jeles példányt Ross Noble brit komikus, elkötelezett motoros fogja használni: legújabb, „Sit Down” elnevezésű, fellépés-sorozatának állomásaira ezzel a motorral fog menni, egyúttal körbemotorozza Nagy-Britanniát. Ennek a túrának további különlegességet ad, hogy a rajongók által javasolt helyekre is be fog térni a saját hazájában népszerű komikus, az útvonalat motorosok és a rajongók nagyban befolyásolhatják. A fellépés-sorozat és a túra május 30-án fog véget érni, a motort magát pedig július 1-én, a Goodwood Festival of Speed keretein belül a Triumph el fogja árverezni a Noble által is népszerűsített Riders for Health alapítvány javára.
- A Royal Enfield tartja a szavát (12-01)
- Vegyes vágott a Hondától (11-11)
- 2012-es Harley-Davidson modellek (11-07)
- A BMW elektromos maxirobogója (11-07)
- A legújabb Honda: V4-es mindenes (11-06)
- Luxus sportmotor az MV Agustától (11-05)
- Így készül az új Buell (11-04)
- Nem tréfa: új Honda szupersport modellek (11-04)
- 1200 Custom - büszkén és széles vállal (11-02)
- Dark Custom: Harley-Davidson Blackline (11-01)













