| 2010 március 26
Új lemezének első kiemelt dalára forgatott videoklipet a Tankcsapda.
A klip témája hazai viszonylatban is rendhagyó, hiszen a ’30-as évek szeszcsempész világát örökítette meg a debreceni forgatócsoport. A „Mindentől távol” című dalról és magáról a klipről Lukács Laci, a zenekar frontembere és a rendező, Tokay Péter beszélt.
„Nem először volt alkalmunk a debreceni Pixel Film csapatával együtt dolgozni, hiszen jó néhány koncertfelvételt készítettek már nekünk, de a legutóbbi albumunk első kislemezdalához, a ’Köszönet Doktorhoz’ is ők forgatták a klipet” - ecsetelte Lukács Laci. „Ez tehát már a második közös zenés kisfilmünk! Nagyon jó hangulatban telt a forgatás, és látva az egyéb helyszíneken készült fotókat és felvételeket, egy igazán hangulatos képanyagra számítunk!
Mivel a tragédia helyszínének neve (Patrióta lokál) megegyezett a dalban eredetileg szereplő „fantáziakocsma” nevével, egyszerűen mi magunk is képtelenek voltunk elvonatkoztatni ettől a szóösszetételtől és annak negatív tartalmától. Ez még annak a tudatában is nyomasztó volt, hogy a dal szövegének egyébként semmi köze sincs a tragikus eseményhez…
Még az a lehetőség is felmerült, hogy ez a szám lemarad a készülő lemezről, de mivel mind a hárman nagyon megszerettük ezt a zenei témát, nagyon sajnáltuk volna, ha végül nem kerül rá az albumra. Ezután néhány hét gondolkodás és „szövegfaragás” következett, és így a dal részben megújult szövegével és új címével már megbarátkoztunk. Most pedig az azóta aranylemezzé vált album egyik közös kedvencéből videoklip is készült!”
A klip leforgatása után a Tankcsapda hamarosan tavaszi turnéjára indul. A turnékezdés szintén rendhagyó, hiszen egy londoni bemelegítő koncert után máris a Mystery Gang és a Quimby társaságában lépnek fel Nyíregyházán április 2-án a Bujtosi Szabadidő Csarnokban.- Motorozd végig Amerikát (10-12)
- Bizarr művészet (10-12)
- 15 éves a Wild magazin (10-11)
- NomádÉtel.hu Tehetségkutató (10-08)
- Itt a RockTV (10-07)
- Vége az American Chopper shownak (10-02)
- Új TV műsor: Easy Rider, öcsém! (09-10)
- Ismét dutyiban a Zorall (09-09)
- Chopper pizzavágó (09-08)
- Bikes, Camera, Action! (08-12)








