Lehetséges, hogy korai kijelenteni, hogy ez lesz 2011 legjobb filmje, az viszont biztosnak tűnik, hogy az egyik legérdekesebb mozgóképi alkotás lesz ez a 3D-s dokumentumfilm.

 

Úgy gondolok magamra, mint túramotorosra. Vonzanak a hosszú utak, a távoli tájak és sok mindent megadnék egy „igazi” motoros „kalandért”. Persze mindünknek más a motivációja, minden motorosnak mást jelent a két keréken közlekedés, még akkor is, ha a dolog fundamentuma ugyanaz. Hasonló és még számos egyéb okból nehéz jó motoros filmet készíteni, mégis azt hiszem: sokunk számára érdekes lehet a hamarosan bemutatásra kerülő TT3D: Closer to the edge (~Közelebb a szegélyhez).

Korunk legpatinásabb és a számos biztonsági intézkedés ellenére legveszélyesebb motorversenye a téma. Az utcai motorversenyzés ünnepe, az azon indulók teljesítménye még a sokszor technikailag magasabb szinten álló GP-menők zárt pályán történő körözését is elhomályosítja. A "The Isle of Man Tourist Trophy" jelenét, a versenyzők elhivatottságát, győzni akarását bemutató dokumentumfilm április 22-én debütál a mozikban – legalábbis az Egyesült Államokban. Bár Magyarországnak van érdemes TT versenyzője Bitter Sándor személyében, attól tartok, kis hazánkban legfeljebb DVD formában találkozhatunk a filmmel.

Eredeti cikk: http://onroad.hu/hir/legveszelyesebb-motorverseny-szelesvasznon.html

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Csajok a médiában

Kedvenc zenekarok

Médiapartnerek

fastride_72
motorage
motoroshang
rockelet_logo
szelesut
Wildujlogo_kicsi

Termékeink az áruházban