| 2009 január 16
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Semmi-Kis Tünde a Budapest-Bamakón indul |
| Második oldal |
Semmi-Kis Tünde, a 2005-ös Miss World Hungary győztese, és Perepatics Richárd enduro-krossz versenyző, aki 2004-ben már a Dakart is megjárta, nem csak a Budapest-Bamako Rallyn küzdenek majd együtt, hanem a hétköznapokon is egy pár. Ez a sivatagi megmérettetés bizonyára megacélozza majd kapcsolatukat.
Úttörőnek lenni jó. Semmi-Kis Tündéről pedig fel lehet sorolni néhány dolgot, amiben úttörőnek számít. Ez a mostani kaland is ilyen, hiszen ő az első motoros nő, aki elindul a Budapest-Bamako rallin. Már tavaly is tervezte, de akkor valami közbejött. Most egy tapasztalt off-roadossal, Richárd segítségével készült fel. Sokat gyakoroltak, hogy minden rendben legyen.
Ricsi a 2005-ös Budapest-Bamakó győzelem után minden bizonnyal jó edzője lehetett Tündének. Szerinte Tünde nagyon ügyes, és nem történhet semmi gond az afrikai kaland alkalmával, Tünde viszont azt mondta, ő most a túlélésre játszik. Ezért is indul csapatuk, a Watt Energy Team idén a túra-kategóriában. Talán jövőre megpróbálják a verseny-kategóriát is.
A Budapest-Bamako Rally amellett, hogy egy érdekes kalandtúra, humanitárius jelentősége is fontos. Szépségkirálynőként Tünde is fontosnak tartja, hogy segítsen másokon – no meg valószínűleg a világbékét is – így ők is visznek adományokat az afrikai szegényeknek. Elsősorban ruházatot, amit természetesen nem a motorokon cipelnek majd. Tündi egyébként az egyetlen szépségkirálynő lesz idén a versenyen, ugyanis Miss Hungary 2008 Dammak Jázmin és Freie Szilvia mégsem indulnak a futamon, mert szponzoruk visszalépett.
- A Budapest Motor Kiállítás legszebb épített motorja (09-03)
- A Budapest Motor Kiállításra mentünk (09-03)
- Devils Alkatrészbörze és Motorostalálkozó a Népligetben! (09-01)
- Motoros csajok a Hungexpón (09-01)
- Ajánld fel adód 1%-át jótékony célra! (09-01)
- Add be időben a licenckérelmet! (09-01)
- Boldog Új Évet Kívánunk (09-01)
- Boldog Karácsonyt! (08-12)
- Szaharai sztárparádé (08-12)
- Motoros Mikulás a gyerekekért (08-12)













