| 2010 január 28
Ahogy mindannyian értesültünk róla, súlyos 6.5 és 7.3 erősségű földrengés-sorozat rázta meg nemrégiben Haiti-t. A rengések és az utórengések további komoly károkat okoztak, rengeteg kórház megsérült vagy összedőlt, az épületeket pedig a földdel tette egyenlővé a borzalmas természeti csapás.
Tömegek tűntek el a romok között. A jelentések szerint több mint 3 millió embert érintett a borzalmas esemény.Szerencsére világszerte rengeteg emberben felébredt az együttérzés és a segítő szándék a hírek hallatán. A különböző szervezetek, mint például az Unicef és az International Fund for Animal Welfare folyamatosan fogadják az adományokat és felajánlásokat, hogy azokat minél előbb eljuttathassák a rászorulóknak. Mellettük még rengetek híresség is adakozott, ki névtelenül, ki jótékonysági koncerttel.A Hot Leathers.com az internetes vásárlásaiból befolyt összegnek egy bizonyos százalékát ajánlotta fel. A Cruiser Customizing egy póker versenyt rendezett, melynek felajánlásait szintén Haiti segítésére fordították. A listát még nagyon sokáig lehetne folytatni. Szerencsére szinte minden országban, kontinensen megalkották azonnal a fórumokat, ahova az egyszerű, hétköznapi ember is eljuttathatja adományát, így segítve a túlélőkön.
Magyarországon leghatékonyabban az UNICEF-en keresztül tudunk segíteni. Hívd a 1749-es telefonszámot! Egy hívás díja 200 Ft, amit teljes egészében megkap a UNICEF. Ebből az összegből összesen 100 db vízfertőtlenítő tablettát tudnak vásárolni, amiből 400 liter tiszta víz készíthető. A 1749-es számra SMS-t is küldhetsz, akkor az SMS szövege HAITI legyen!
- Változás a női kupa időtervében (10-04)
- Blup! babzsákfotel gazdát keres (10-03)
- Csajok és Motorok rally (10-03)
- Végleges a 2010-es MAMS versenynaptár (10-02)
- Megújul a Motor Show (10-02)
- VI. Dunlop Trophy díjátadó (10-01)
- Mirjam Polnak fel kellett adnia (10-01)
- Miss Hungary az angol tv csatornán (10-01)
- A Hungaroringről indul a Budapest-Bamako (09-12)
- Kellemes Ünnepeket Kívánunk! (09-12)













