Most első alkalommal, biztonságos körülmények között, nem félve a tömegtől, a harcos férfiaktól, vigyázva egymásra lehet ízlelgetni az íveket, szépen, nőiesen a Hungaroringen. És ha minden jól megy, még hagyomány is lehet belőle.

2007. június 10-én a BR Organisation Kft. szervezésében, a Motogphirek.hu lelkes támogatásával lehetőség nyílik arra, hogy a nagy vasárnap esti motorozás keretében 2 x 20 percig csak lányok körözhessenek a pályán. Várunk mindenkit, aki rendszeresen pályamotorozik, vagy próbálta már és ismét megtenné, vagy még soha sem próbálta, de úgy érzi, hogy nem hagyhatja ki, vagy... még sok lehetőség van.

A lényeg, hogy most biztonságos körülmények között, nem félve a tömegtől, a harcos férfiaktól, vigyázva egymásra lehet ízlelgetni az íveket. Feltételek: motor mindenképpen kell hozzá, továbbá legalább zárt bukósisak, teljes protektoros ruha (egy, vagy kétrészes, bőr, vagy cordura), csizma, kesztyű, illetve gerincvédő is ajánlott.

 

Találkozás a BR Organisation irodája előtt 16.00 órakor (alsó box sor az Ambulancia irányában). A 2x20 perc díja 4000 Ft. Tervezett program: bejelentkezés, rövid ismertetés a pálya szabályairól. Aki igényli Aszalós Ádámhoz csatlakozhat, Õ segít az első körök megtételében. További felvezetők is lesznek, ezáltal az első pályázók könnyebben tehetik meg az íveket.

A 2x20 perc 17.00-19.00 óra között kerül lebonyolításra, közben szünettel, ami alatt a frissen szerzett élményeket meg lehet beszélni egymással. Fotós is lesz a helyszínen, így emlék is marad az eseményről.

Nem kell előre regisztrálni, bárki csatlakozhat. Várjuk szeretettel az érdeklődőket, férjeket, barátokat, barátnőket is, akik szurkolásukkal segítenek a pálya mellől. A családot sem kell otthon hagyni, garantáltan jól érzik majd magukat a Ringen.

Minden jót!

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Túra képek 2010

Találkozó képek 2011

Találkozó képek 2010

Kiállítás képek 2011

Kiállítás képek 2010